Galériával

2020.09.05. 15:30

Hetedik alkalommal adták át a Főnix Díjat Jászberényben

A Jászsági Menedzser Klub Egyesület minden évben díjátadó ünnepi esten emlékezik meg alapításának évfordulójáról. A baráti találkozót péntek este tartották a Szikra Galéria kerthelyiségében.

Illés Anita

Fotó: Gémesi Balázs

A vendégek fogadása után Szikra István, a galéria tulajdonosa Aba-Novák Vilmos Itatás című festményét mutatta be a résztvevőknek.

Ebben az évben a világjárvány felülírta a klub terveit, több tervezett programja elmaradt. Dr. Rédei István, az egyesület elnöke köszöntőjében reményét fejezte, hogy a korábban elindított fontos rendezvényeket, mint például a Jászsági Gazdasági és Fejlesztési Konferencia, 2021-ben folytatni tudják.

Budai Lóránt polgármester megnyitó beszédében méltatta a cégvezetők egyéni és közösségi sikereit, a klub városért végzett munkáját.

Az eseményen Hortiné Dr. Bathó Edit, a Jász Múzeum igazgatója aranydiplomát adott át a menedzser klub közösségének, mely évek óta jelentős anyagi segítséget nyújt az intézmény tudományos, közművelődési és hagyományőrző munkájához.

A klubesten adták át, immár második alkalommal a Honoris-Maximus kitüntető érmet a legnagyobb tisztelet és megbecsülés kifejezésére. Idén Szatmári Zoltán, az egyesület alelnöke, alapító tagja kapta az elismerést szervező, közösségépítő és szakmai munkájáért.

Hetedik alkalommal adományozott Főnix Díjat a menedzser klub. A kitüntetést ezúttal Szőllősi Zoltán, a Téba Tüzép tulajdonosa vehette át, aki három évtizede eredményesen működteti a családi céget és társadalmi szerepvállalása is jelentős a térségben. Pócs János országgyűlési képviselő köszöntötte a díjazottakat, majd megosztotta gondolatait a gazdasági szereplőket érintő kihívásokról.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában