JÁSZKUNSÁG

2020.11.05. 07:00

Januártól a jótállási idő a termék árától függően több év is lehet

A fogyasztóvédelemhez érkező levelek és panaszok jelentős része a szavatosság, illetve a jótállás témakörét érinti. Az erre vonatkozó szabályok 2003 óta nem változtak, és nem teljesen egyértelműek azzal kapcsolatban sem, hogy mikor és mennyi idő alatt köteles javítani, cserélni a terméket az eladó. Ez pedig a fogyasztóknak hátrányos. Január 1-jétől azonban módosulnak a szabályok.

Czakó Nóra

A kettőszázötvenezer forintnál drágább termékek kötelező jótállása három év lesz

Forrás: Illusztrációfotó/Shutterstock

Módosulnak a szavatosság és jótállás szabályai jövőre, sávos lesz a jótállási idő, és jön az e-jegy, valamint bővülhetnek a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzési keretei is – jelentette be a minap Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

Dr. Lajkóné dr. Vígh Judit ügyvédtől, a megyei békéltető testület elnökétől megtudtuk, hogy a termékekkel kapcsolatos ügyekben a leggyakoribb panasz a szavatossági igények érvényesítéséből fakad.

– A jótállásra vonatkozó szabályok tizenhét éve, azaz 2003 óta nem változtak érdemben – mondta hírportálunknak dr. Lajkóné dr. Vígh Judit.

– Ebben a közel két évtizedben sokat változott a fogyasztói társadalom, amely egyre fiatalabb korosztályt foglal magába. Bővült a fogyasztás volumene, és új értékesítési csatornák jelentek meg. A változó fogyasztói szokások és piaci trendek miatt átalakultak mind a fogyasztói elvárások, mind a vállalkozók piaci magatartása. Ezért indokolt a jótállásra és a szavatosságra vonatkozó kormányrendeleti és miniszteri rendeleti szintű szabályozás módosítása – világított rá az okokra az elnök.

A kettőszázötvenezer forintnál drágább termékek kötelező jótállása három év lesz
Fotó: Illusztrációfotó/Shutterstock

Január 1-jén lép hatályba az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló kormányrendelet, illetve a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól szóló rendelet módosításai. Ezek rendelkezései a január elseje után értékesített termékekre vonatkoznak, elegendő időt biztosítva a felkészülésre az érintetteknek.

– Az egyik legfontosabb változás, hogy a jótállás időtartamára sávos szabályozást vezetnek be. Ezt azt jelenti, hogy az általános egy évhez képest a termék értékétől függően hosszabb jótállási időtartamokat is rögzítenek. A 10–100 ezer forint értékű termékek kötelező jótállása egy év marad, a 100–250 ezer forint értékűeké két év, a drágábbaké három év lesz – fejtette ki dr. Lajkóné dr. Vígh Judit.

– Emellett bevezetik az e-jótállási jegyet, amit elektronikus úton adhatnak át a fogyasztó részére, alkalmazkodva az új digitális lehetőségekhez, mint az e-mailhez, applikációkhoz. A számla pedig egyúttal jótállási jegyként is elfogadható lesz, amennyiben tartalmazza az utóbbi kötelező tartalmi elemeit. Bővül a kötelező jótállás hatálya alá eső termékek köre is, többek között a tízezer forint feletti értékű nyílászárókkal, riasztóberendezésekkel, napelemes rendszerekkel.

A jótállás kezdő időpontját is pontosítják olyan termékeknél, ahol beszerelés szükséges. Ha az üzembe helyezést a fogyasztó a vásárlást követő hat hónapon túl teszi meg, akkor a jótállás kezdő időpontja a termék átadásának, vagyis a vásárlásnak a napja lesz. Jó hír a vásárlóknak, hogy a jótállási igény érvényesítésének nem lehet feltétele a csomagolás megőrzése – fűzte hozzá.

Fontos azt is tudni, hogy a szavatossági, illetve jótállási igények teljesítéséhez nem kötelező szakvélemény. Ha azonban a fogyasztó igényének megítéléséhez ennek beszerzése szükséges, akkor kötelező tartalmi elemeit a rendelet felsorolja.

Az új szabályozás kiterjed a fogyasztóvédelem hatásköreinek bővítésére is, hogy lehetővé tegyék a rendszeres ellenőrzést.

Ha nem javítható, nyolc napon belül cserélni kell

Az elmúlt évtizedekben sok probléma volt a javítással kapcsolatos jogszabályokkal, de ezen a téren is számos változás lép életbe.

– Január elseje után, ha az első meghibásodás esetén megállapítható, hogy a termék nem javítható, a vállalkozás köteles azt nyolc napon belül cserélni. Ha erre nincs lehetőség, akkor pedig a vételárat visszatéríteni – tájékoztatta hírportálunkat a megyei békéltető testület elnöke.

– Ha harminc napon belül nem javítható a termék, vagy ha három javítás után ismét meghibásodik, akkor szintén köteles a vállalkozás azt nyolc napon belül cserélni vagy a vételárat visszatéríteni.

Ezek alól kivételt képeznek az autók, motorkerékpárok és a többi.

Ha a javítás ideje a tizenöt napot meghaladja, arról a fogyasztót tájékoztatni kell.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában