Kis Krisztián Bálint sokféle emberrel találkozott már munkája során

De vendégei megismerkedhetnek a tiszavirággal és egyéb helyi értékekkel, elindulhatnak akár a hidak és a szolnoki vár nyomában is. Csoportjai létszáma két-három főtől akár a félszázas nagyságig váltakozik, így időnként ő maga is sokféle élménnyel szembesül idegenvezetői tevékenysége során.

– Előttem levő nyomtatott programján látom, hogy a legváltozatosabb témában vezet csoportokat, amibe a birkapörkölttől a vallásig sok miden belefér. Utasaitól származnak ezek az ötletek, vagy ön kínálja fel őket?

– Idegenvezetőként kezdetben a Verseghy Ferenc Könyvtárral dolgoztam együtt, ahol először a Verseghy-évforduló kapcsán kértek fel egy tematikus séta megtartására. Ezzel indultak szolnoki városnéző útjaim, és így született az egy-egy témához kötődő barangolások gondolata. Ha jött egy ötletem, átgondoltam, érdemes-e megcsinálni, milyen épületeket, szobrokat tudunk így bejárni. Időközben a már megszerzett tapasztalataim is formálták a programot, és amikor az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ épületében megnyílt a Tourinform iroda, ők már ilyen lehetőségeket kértek tőlem.

– Ma ott járunk, hogy például tavasztól őszig budapesti, illetve vidéki utazási irodák, klubok nemcsak Szolnokra, hanem az egész megyére kiterjedő útvonalakkal is kérnek tőlem vezetést. Gyakran ők maguk is javasolnak általuk ismert elemeket, mint a RepTár vagy a Sörárium. De általában én állítom össze a menetrendet, így születnek olyan séták, mint az itteni irodalmi helyszínek bejárása, vagy a korok és stílusok építészeti emlékei. De létezik „Szolnoki hidak” és „A vár nyomában” tematikájú séta is. Az utóbbi a közelmúltbeli ásatások és a Művésztelepen történt fejlesztések miatt is érdekes. Jövőre pedig újabb témaként „Szolnok, az iskolaváros” témakörben mélyedünk el. Egyéni közösségszervezést ellenben nem folytatok, mert nem vállalkozóként, hanem eseti megbízási szerződéssel végzem ezt a tevékenységet.

– Aki emberekkel foglalkozik, az a legváratlanabb kihívásokkal kerülhet szembe. Átsegíti ezeken a megszerzett gyakorlat?

– A képzésünk igyekszik sok mindenre felkészíteni bennünket, de adódnak igazán nehéz helyzetek. Egy biztos: az idegenvezető nem lehet „ideges vezető”. Tudnia kell, hogy mennyi ideig, hogyan lehet lekötni a csoport érdeklődését, vagy miképpen hangolható össze ötven ember sokszor eltérő igénye. Eleve figyelni kell arra, hogy kikből áll a csoport, mert más tempót kívánnak a nyugdíjasok, mint a fiatalok, és ez is meghatározza a program tervezett tartalmát, idejét és ütemét.

– Szokták mondani, hogy Szolnoknak nincs kézzel fogható történelme. Hogyan lehet egy építészeti emlékekben gazdagabb vidékről, például a Dunántúlról érkező csoportnak „eladni” a mi környékünket?

– Ma már ők is egyre jobban felismerik Szolnok, illetve a megye értékeit. Sokan kizárólag azért jönnek el Budapestről, az ország másik feléből, vagy mondjuk Debrecenből, mert érdekli őket a mi vidékünk. Az a fontos, hogy élő dolgokat kell előadni számukra, mert a rutinszerű vezetés magában hordozza a bukást. Ami ellenben az ember bensőjéből jön, arra vevő az útitársak többsége. Én karcagi vagyok, és Szajolban töltöttem gyerekkorom nyarait.

– Amikor megállok egy csoporttal a karcagi református templomban, engem is áthat a város történelme, kálvinista múltjának hangulata és így ezt hitelesen tudom tolmácsolni a hallgatóságnak. Vagy ha kiviszek egy csoportot a szajoli Holt-Tisza partjára, gyermekkori élményeim hatása alatt az ott megélt régi történetekkel meg tudom őket szólítani, át tudom nekik adni ennek a tájnak a csendes, békés, ugyanakkor személyes hangulatát.

– Szolnokon nem egyszer az elődök öröksége van segítségemre. Ennek a városnak nagyon sok, mára szinte ismeretlen régi írója van, például az egykori Verseghy-körösök, mint Vidor Győző vagy Szabó Barna. Szeretném megemlíteni még Tiszai Lajos nevét is. Az ő műveik alapján – de nem könyvízűen – élővé lehet tenni az érdeklődőknek a mai Szolnokot is, ha humoros, vagy kevésbé szeretetre méltó alakjaik nyomában járjuk be a helyszíneket. A hangsúly azon van, hogy mindez érdekesen, színesen és tartalmasan történjen. Közben elengedhetetlen a hitelesség. Épp ezért régi újságokat, sőt élclapokat is át szoktam nézni, ezekből nagyon különleges történeteket lehet felidézni a városról. A város múltjának szépirodalmi emlékei nyomán nemrég is tartottam tematikus sétát Szolnokon.

– Bizonyára voltak azért nehéz helyzetei is munkája közben.

– Igen, volt, amikor föladták a leckét. Mivel az idegenvezetés fizetett tevékenység, akadt, aki úgy érezte, a program az idegenvezetőt is magába foglalja, és így állt hozzá. Néha nem túl rokonszenves megjegyzéseket is el kell viselnem, de volt már kifejezetten durva megnyilvánulás is velem szemben. Egy szolnoki városnézés során egy hölgy ordenáré hangon közölte, ő jól tudja, hogy én csak az öregasszonyok pénzére hajtok, és csak hülyítem őket mindenféle mesével. Erre a hangnemre úgy gondolom, nem szolgáltam rá, nem csaptam be senkit valótlan vagy felesleges történetekkel. Arra gondoltam, hogy milyen belső feszültségét adhatta ki így magából az idős hölgy – közben felvéve újra a mosolyt, próbáltam ott folytatni, ahol abbahagytam, mert a programnak folytatódnia kell.

– Ezek szerint sokféle emberrel összeakadt már pályája során…

– Hogyne, szinte minden csoportban vannak nehéz esetek. Nekünk az idegenvezető-képzésen tanítják az utastípusokat is. Az egyik mindent mindenkinél jobban akar tudni, a másik igyekszik menet közben átvenni a vezetést, vagy vannak, akik elkezdenek külön utakon járni, s emiatt alig lehet összetartani a csoportot. Szerencsére én még eddig nem veszítettem el senkit menet közben. Váratlan helyzetek azonban akadtak.

– Például amikor többnapos túrám volt a megyében egy dunántúli csoporttal, akiknek egy nappal a hazai birkafőzés Mekkája, Karcag elhagyása után, Alattyánon jutott eszébe, hogy ők nem mennek haza anélkül, hogy egy vendéglőben birkapörköltet ne egyenek. Az utas akarata szent, Jászberény volt a legközelebbi nagyobb város, végigtelefonáltam az ottani éttermeket, hogy egy ötvenfős csoport két órán belül birkapörköltet szeretne ebédelni.

– Egyetlen helyen vállalták, de mivel szabad helyük akkorra nem volt, így abban maradtunk, úgy csomagolják, hogy a buszon fogyasztható legyen. Megrendeltem, erre többen közölték, hogy csak terített asztalnál hajlandók elfogyasztani, így köszönik, nem kérik. Ebben maradtunk, amikor megszólalt a telefon, a vendéglős jelentkezett, hogy átszervezett egy csoportot egy másik időpontra, s így terített asztallal tud fogadni bennünket. Közöltem az örömhírt, mire kiderült, hogy addigra már csak tízen voltak éhesek a lakomára. Na, ilyenkor csak nyelni lehet egy nagyot, de nem a birkától.

– Erre a történetre önként adódik a kérdés, hogy mégis mi hajt valakit, hogy gyakran nem túl könnyen kezelhető emberek kalauzolásával töltse az idejét?

– Erre a tevékenységre nem lehet úgy gondolni, mintha munka lenne. Aki így látja, annak nem is érdemes belefognia. Az idegenvezetés csak úgy lehet szép hivatás, ha mindkét félnek, az utasnak és az idegenvezetőnek is élményt nyújt. Számomra pedig rengeteg élményt jelent. Nemcsak azért, mert folyamatosan készülnöm kell rá, vagy szerveznem kell, állandóan képeznem kell magam, hanem a különféle típusú emberekkel, helyzetekkel való találkozás is állandó kihívást jelent a számomra. Amikor pedig azt látom, hogy sikerült megszólítanom egy csoport tagjait, értéket tudtam nekik közvetíteni, az mindenképpen maradandó élményt jelent számomra is.