2020.11.17. 07:00
Minden rászorulónak igyekeznek segíteni a megyei önkormányzatok
Megyénk önkormányzatai is igyekeznek segítséget nyújtani azoknak, akik a koronavírus-járvány miatt ezt igénylik.
Szolnokon az Egészség és Családügyi Osztály munkatársai telefonos ügyeletet tartanak, képünkön Szarvák Aranka éppen egy hívást fogad
Fotó: Mészáros János
A legtöbben a bevásárláshoz és a gyógyszerkiváltáshoz kérnek támogatást. A hivatalok munkatársai általában telefonon fogadják az igénybejelentéseket. A járvány első hullámában, tavasszal a szolnoki önkormányzat is sokféleképpen támogatta a helyieket.
Két zöldszámon várták a jelzéseket. Anyagi segítségnyújtással, az alapvető élelmiszerek beszerzésével, gyógyszerkiváltással kapcsolatosan közel hatszáz hívás érkezett. De a jogszabályok értelmezéséről, vásárlási idősávról, nyitvatartási időkről, közösségi közlekedésről, hulladékkezelésről is érdeklődtek a lakosok.
– Önkormányzatunk anyagi támogatást rendkívüli települési támogatás, az önkormányzati bérlakásban élők részére egyszeri települési lakásfenntartási támogatás és egyszeri gyógyszertámogatás formájában tudott biztosítani a kérelmezők számára – válaszolta megkeresésünkre Gyurcsika Éva, a polgármesteri hivatal sajtóreferense. Hozzátette: az Egyesített Szociális Intézmény (ESZI) által működtetett zöld számra összesen nyolcszázötven alkalommal érkezett kérés elsősorban bevásárlással és gyógyszerkiváltással, valamint meleg étkeztetéssel kapcsolatosan. A [email protected] e-mail-címre közel kétszáz bejelentés futott be.
– Szeptembertől, a járvány újbóli felerősödésétől ismét él az Egyesített Szociális Intézmény zöld száma, míg a lakosok kérdéseikkel továbbra is bizalommal fordulhatnak az önkormányzat felé is, a 06-56/503-486-os telefonszámon – tudatta Gyuricska Éva.
– Azt tapasztaljuk, hogy a tavaszi időszakhoz képest most a lakosság jobban felkészült a helyzet kezelésére. Esetleg egy-egy idős ember kér mindössze segítséget – emelte ki. Tavasszal a munkát számos önkéntes segítette, jelenleg úgy tűnik, az ő bevonásukra még nincs szükség.
A járványhelyzetre való tekintettel megyénk kisebb településein is újra felmerült a segítségnyújtás szükségessége. Ahogy tavasszal, most, a második hullám idején is kiemelt figyelmet fordítanak az idősekre és a rászorulókra Tiszapüspökiben.
– Ugyanazokat az intézkedéseket vezetjük be jelen helyzetben, mint az első hullám idején. Azt a márciusi levelünket három hete ismét kiküldtük, melyben tájékoztatjuk a lakosokat, hogy bármilyen problémájuk adódik a vírushelyzet miatt, forduljanak hozzánk, vagy a Tiszapüspöki Támogató Szolgálathoz, illetve kérjük, figyeljenek a szomszédjaikra is – tájékoztatta hírportálunkat Bander József polgármester. Hozzátette: a rendszerben szereplő hatvanöt év felettieket vagy a nehéz helyzetben élőket kiemelten figyelik, a vírushelyzet miatt most olyanokat is, akiknek más esetben nincs szükségük segítségre.
– Abban bízunk, hogy mint az első hullámnál, most sem betegednek meg munkatársaink. Felkészültünk a legrosszabbra is, de bízunk benne, hogy a vakcina megérkezéséig át tudjuk vészelni ezt az időszakot is megbetegedések nélkül – mondta a polgármester.
A Tiszapüspöki Szolgáltató Központnál összesen kilencen dolgoznak, a segítségnyújtás mellett ellátják a szociális étkeztetéssel kapcsolatos feladatokat is. Több idős ember veszi igénybe a házi segítségnyújtást is, és mivel a nappali ellátás most online formában működik, az ebben részt vevőket is rendszeresen látogatják.
Néhány tiszazugi polgármester a település közösségi oldalán hívta fel a figyelmet arra, ha szükséges, újra segíti az önkormányzat az időseket és betegeket. Öcsödön tavasszal is sokan éltek a lehetőséggel.
– A jelen helyzettől talán még inkább tartanak az emberek. Azzal tudunk segíteni, hogy felajánljuk a bevásárlás, gyógyszerkiváltás, esetleg banki vagy hivatali ügyintézés lehetőségét. Így a legidősebbek otthon tudnak maradni – részletezte Soha Attila, a nagyközség vezetője. Kiemelte: a feladatok ellátását önkormányzati keretből fedezik, a felmerülő munkát a községgondnokság, a közfoglalkoztatottak, valamint a hivatali dolgozók végzik.
Koronavírus (Jászkunság)
- Ez olvasható ki a szolnoki szennyvízmintákból – mutatjuk az eredményeket!
- A jászkunsági szennyvízminták többségében már nem mutatható ki a koronavírus örökítőanyaga
- Továbbra is stagnál a szennyvíz koronavírus koncentrációja a Jászkunságban
- Stagnál a szennyvíz koronavírus koncentrációja a Jászkunságban
Tiszakürtön egy karanténba került családnak segítettek.
– Folyamatosan figyeljük a járványügyi helyzet alakulását a faluban. Felvesszük a kapcsolatot azokkal, akik karanténba kerültek. Előfordult már, hogy egy családnak segítségre volt szüksége, helyettük bevásároltunk – avatott be dr. Kiss Györgyné polgármester.
Összegezve, a legtöbb esetben mégis az tapasztalható, hogy a lakosok igyekeznek családtagok, barátok, ismerősök bevonásával orvosolni azt a helyzetet, ha esetleg karanténba kerülnének, megbetegednének és akár élelmiszer-vásárlásra, gyógyszerkiváltásra, vagy egyéb segítségre lenne szükségük.
Maszkokat is osztottak a városban
Szolnokon tavasszal több mint négyezer-ötszáz hívás érkezett textilmaszk-kérelemmel kapcsolatban.
– Összesen a mai napig előzetesen bejelentett igény alapján 13 519 textilmaszkot osztottunk ki a helyiek körében. Emellett több alkalommal a város több pontjára szervezett ingyenes maszkosztás során negyvenhatezer védőeszköz került a város lakóihoz – tájékoztatta hírportálunkat Gyuricska Éva, a megyeszékhely sajtóreferense.
Koronavírus (Jászkunság)
- Ez olvasható ki a szolnoki szennyvízmintákból – mutatjuk az eredményeket!
- A jászkunsági szennyvízminták többségében már nem mutatható ki a koronavírus örökítőanyaga
- Továbbra is stagnál a szennyvíz koronavírus koncentrációja a Jászkunságban
- Stagnál a szennyvíz koronavírus koncentrációja a Jászkunságban
- Tovább csökkent a szennyvíz koronavírus koncentrációja a Jászkunságban