Fények vakondja

2021.01.18. 19:00

Amatőr íróknak hirdette meg pályázatát a megyei egyesület

Az integráció jegyében hirdetett pályázatot amatőr íróknak a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete.

Az immár tizedik alkalommal meghirdetett Fények vakondja elevezésű pályázat országos verseny, ahol látássérültek és épek egyaránt indulhatnak – tájékoztatta hírportálunkat a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete. E felhívással idén az irodalmi seregszemle a tizedik jubileumához érkezett.

– Egyesületünk elnöksége nemrégiben határozott arról, hogy kiírja, pontosabban folytatja a korábban is nagy sikernek örvendő művészeti pályázatot. Minden évben egy-egy tematika köré épül a verseny. Az idei év témája a Hold – kezdte Pesti Zoltánné, a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének elnöke.

– Egy vakon született ember számára a Hold, hasonlóan mint a színek, megfoghatatlan dolog. Tudja, hogy van, de fényét sohasem látja, meg nem foghatja, változásait nem is igazán értheti. Éppen ezért arra invitáljuk őket, képzeletükre hagyatkozva meséljenek nekünk Holddal kapcsolatos történeteket – tette hozzá.

Pályázni március 12-ig lehet, jeligével ellátott novelláit bárki beküldheti, egy személy több művel is pályázhat.

A műveket bármilyen szöveges dokumentum formájában, Times New Roman betűtípussal, 12-es betűmérettel várják, melyeknek terjedelme nem haladhatja meg a három oldalt. Kizárólag prózai alkotásokat fogadnak el, a verses pályázatokat automatikusan érvénytelennek nyilvánítják.

A pályázók műveit szakmai zsűri bírálja el. A zsűritagok elé a pályamunkák csak jeligével ellátva kerülnek, a jeligéhez tartozó személy kilétét a zsűri is csak a bírálat végén ismerheti meg. Ehhez kérik, hogy minden pályázó válasszon magának egy jeligét és egy „biztonsági” pótjeligét is arra az esetre, ha választott neve már foglalt lenne. Aki több művel pályázik, minden műhöz külön jeligét adjon meg.

A verseny végeredményének kihirdetésére Szolnokon kerül sor, a Költészet Napja és a pályázat eredményhirdetése alkalmából szervezett rendezvényen, melynek időpontját később hirdetik ki. A pályázati adatlap és pályázati kiírás elérhető a Pafi.hu, valamint az egyesület weboldalán is.

Ezek is érdekelhetik