TISZAFÖLDVÁR

2021.01.14. 17:30

Balesetek írták át a vonulási statisztikát

Műszaki mentés, tűzoltás – közel kétszáz esethez vonult 2020-ban a Tiszaföldvári Önkormányzati Tűzoltó Parancsnokság. Az eddigi évekhez képest kimagasló volt a káresemények száma, leginkább balesetekből volt több. Fábián Attila parancsnokkal az elmúlt esztendő tapasztalatairól beszélgettünk.

P. Pusztai Nóra

Nemrég önkéntesek által készített maszkokat kaptak a tiszaföld­vári tűzoltók, ezeket Fábián Attila parancsnok vette át

Fotó: Tömösközi Károly

Fábián Attila parancsnok három éve irányítja a tiszazugi önkormányzati tűzoltóságot. Öt település – Rákócziújfalu, Kengyel, Martfű, Tiszaföldvár és Cibakháza – tartozik hozzájuk.

– Kevesen tudják, hogyan működik az önkormányzati tűzoltóság. Általában a települések összefognak, és a katasztrófavédelem segítségével létrehoznak egy köztestületet. A fenntartásunkhoz szükséges összeg kétharmad részben állami forrásból származik, a többit az önkormányzatok lakosságarányosan biztosítják.

A fejlődéshez elengedhetetlenek a különféle pályázatok, 2020-ban a műszaki mentéshez szükséges eszközöket és egyéni védőfelszereléseket sikerült vásárolnunk.

– Ennek köszönhetően az esetek kilencvenöt százalékát segítség nélkül oldottuk meg – tekintett vissza az elmúlt esztendőre Fábián Attila, a Tiszaföldvári Önkormányzati Tűzoltóság parancsnoka.

A tizenkét főből álló laktanyára különösen nagy szükség van, hiszen Tiszaföldvár Szolnok és Kunszentmárton felől is olyan távolságra van, ami legalább huszonöt perc vonulási időt jelentene. Arról nem is beszélve, hogy a megyeszékhely felől vannak kritikus időszakok is.

Nemrég önkéntesek által készített maszkokat kaptak a tiszaföld­vári tűzoltók, ezeket Fábián Attila parancsnok vette át
Fotó: Tömösközi Károly

– Rákócziújfaluba például hamarabb odaértünk, mint a szolnokiak – hangsúlyozta. Hozzátette: a statisztikákon egyértelműen látszik, hogy minél nagyobb a település, annál több káreset fordul elő.

– Tavaly kimagasló volt az esetszám, majdnem elértük a kétszázat, 194 riasztásunk volt.

– A korábbi években fele-fele arányban vonultunk tűzesetekhez és műszaki mentésekhez, most ez utóbbiak száma növekedett meg. Év végére kifejezetten sok kicsúszásos baleset volt a területünkön – mondta.

A tűzoltóparancsnok véleménye szerint a martfűi kanyarokra egyébként is jellemző a kisodródás, nem véletlenül van kirakva a hetvenes sebességkorlátozó tábla.

A Tisza és a fák, de még a növényolajgyár gőze miatt is könnyen lecsapódik a pára.

– Mindenkinek elmondom, hogy tiszteljék azokat a kanyarokat – tanácsolta Fábián Attila.

A balesethez vonulások számát az is megnövelhette, hogy átadták az M44-es gyorsforgalmi utat.

– Még az év elején kért meg minket a megyei katasztrófavédelmi tűzoltósági főfelügyelőnk, hogy gondoljuk végig, miként tudnánk segíteni, ha az M44 szakaszain baleset vagy más káresemény történik. Az útnak a sajátossága az egyirányúság, nem egyszerű megközelíteni a helyszínt, akár harminc kilométert is autóznunk kell, hogy elérjünk egy esethez – vázolta a nehézségeket.

Tűzesetek is előfordultak, beszélgetésünk során a parancsnok egy márciusi káresetet említett meg.

– Cibakházán egy melléképület égett, épp akkor robbant fel egy gázpalack, amikor kiértünk. Még másik hármat hoztunk ki a kétállásos garázsból, melynek egyik része műhelynek volt berendezve. – emlékezett vissza.

Előfordul, hogy egy egész hetet a laktanyában töltenek, de van, amikor egy nap több helyre is vonulniuk kell.

– A viharkárok egymást érik, jobban megnyomják a napi többszöri riasztási számot. De olyan is megesett, hogy riasztásból jöttünk vissza, egy benzinkúton tankoltunk, és az orrunk előtt történt baleset, egy teherautó belecsúszott az árokba. Mivel a helyszínen voltunk, azonnal meg tudtuk oldani a problémát – hangsúlyozta.

Átépítenék a beszerzett mentőautót

A Tiszaföldvári Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság bevételének egy része a bérbe adott ózongenerátorából származik, de folyamatosan figyelik a pályázatokat, hogy lehetőségük legyen az eszközpark korszerűsítésére.

– Sikerült az Országos Mentőszolgálattól jutányos áron vásárolni egy leselejtezett mentőautót. Az idei év nagy feladata, hogy ezt átépítsük műszaki mentőnek, ami csak a balesetekhez vonulna. Az ötlet még az M44-es átadásakor fogalmazódott meg bennem, így lenne egy a fecskendőnél gyorsabb mozgású és nagyobb felszereltségű járművünk – mesélt a tervekről Fábián Attila tűzoltóparancsnok.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában