Felnőtt és nagy ember lett a tűzkeresztségen átesett Simon Martin

A kisfiúknak gyermekkori álma, de olykor szerepjátékukban is gyakorta előkerül, hogy bátor tettet hajtsanak végre, s ha kell, életeket mentsenek. Simon Martin is ilyen átlagos fiúcska volt, arról álmodozott, hogy nagyobbra nőve az ő személye kell majdan a segítségre szorulóknak.

Azóta minden tekintetben nagyra nőtt. Tizennyolc éves lett, s ábrándjai valósággá váltak.

A nagykörűi nagykorú fiatalember három életet mentett meg éles szemével és határozott lélekjelenlétével.

– Bárcsak ne történt volna meg, de ha már így esett, örülök, hogy tudtam segíteni – meséltettük el Martinnal a történteket, melynek, ha nem is főszereplője, de egyik pozitív fő részese lett.

– Október 11-én délután négy óra körül, munka után, édesapámmal együtt utaztunk hazafelé az ő magas üléspozíciójú teherautójával. Azért említem, hogy mennyire magasan van a fülke, mert általa magasból lehet az utat belátni. Aznap az anyósülésen ülve láttam rá, s pillantottam meg a nagykörűi bekötő út nagykanyarjánál egy tetejére borult személyautót.

– Azonnal megállítottam édesapámat, kiszálltam és odasiettem a kocsihoz. Nyöszörgéseket, jajjveszékeléseket, sírásokat hallottam az utastérből. Apu is kiszállt, majd pedig arra jött egy autó, amit megállítottam. Mint kiderült, annak sofőrje egy szolgálaton kívüli önkéntes tűzoltó volt.

– Kinyitottuk a jobb hátsó ajtót, s kiemeltünk egy hároméves korú gyermeket. Először nem mozdult, eszméletlenek tűnt. Aztán megkönnyebbültünk, mert felsírt. Addig, addig sírdogált, mígnem hamarjában elaludt apám karjában. Még további két személy tartózkodott a kocsiban. Egy nő, a gyermek édesanyja a vezető oldali ülésben, és egy férfi, mint később kiderült, a család egyik rokona.

– Kiemeltük őket. Az édesanya rövid időre a sokktól elájult, de végül összeszedte magát. Mindhármuknak vérző fejsérülése, napokkal később kiderült, agyrázkódása is volt, a bicegő férfinak valószínűleg lábsérülése is lehetett. Hívtam a 112-t. Jött is gyorsan a további segítség: a nagykörűi körzeti megbízott, majd a közeli Kőtelekről önkéntes tűzoltók, Szolnokról hivatásos tűzoltók, s tíz percen belül sorban három mentő is megérkezett.

– Szerencsére nagyobb tragédia nem történt. Az anyuka és gyermeke tudtommal már jól vannak, a férfinak azonban még vannak járásgondjai. Szerintem bárki megállt volna, ha látja az árokba borult autót. Nekem szerencsém volt, mondom, a magas fülke miatt lettem csak figyelmes a kanális mélyén a sűrű növényaljzattól takart kocsira – beszélte el a történteket Martin.

Mint kiderült, a baleset mellett többen mentek el, de nem észlelték az „átlagos” látótérből kieső járművet. Akár napokig is a csatorna mélyén rekedhettek volna a járművel kisodródott utasok, s ki tudja, mi történt volna bármelyikükkel is...

Martin a nagykörűi Petrovay György általános iskolába járt, majd pedig mostanság az újszászi Rózsa Imre középiskola rendészeti szakát végzi. Egyik osztálytársa hamarabb volt polgárőr mint ő. Amikor a kötelező iskolai közösségi szolgálatának teljesítésére keresett alkalmat, az osztálytársa ajánlatára belépett a polgárőrségbe. Nem érezte kényszerűségnek, inkább élménynek, így azóta tagja a Szolnok Városi Polgárőr Egyesületnek.

– Már évekkel ezelőtt sem nógatásra jelentkeztem a rendészeti iskolába. Kíváncsi is voltam erre a pályára, és ismeretlenül is tetszett. Ezt az utat akarom folytatni, vagy a rend-, vagy a honvédelmi vonalon szeretnék továbbtanulni Miskolcon vagy Pesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Majd megérlelem még a döntésemet – tekint jövője felé is a nagyszerű fiatalember.

Martin, azzal együtt, hogy nagyszerű legényke, kellőképpen szerény is. A rendészeti iskolában, az egyik szakmai órán a tanára általánosságban a segítségnyújtás fontosságára hívta fel a diákok figyelmét. Amikor a beszámolókra került sor, Martin nem döngette a mellét, csupán azt mesélte el a társainak, hogy milyen tapasztalatokat gyűjtött a vele megesett történetből.

Simon Martinra egyébiránt nagyon büszkék a szülei és nővére is. A baleset óta eltelt idő alatt az édesanya felkereste és megköszönte a fiú segítségét. A Szolnok Városi Polgárőr Egyesület pedig az események miatt elismerésre terjeszti fel Martint, amit, ha ezt a róla (is) szóló írást elolvassa, nem is szabadna tudomást venni erről…