Galériával

2021.01.28. 11:30

Javában zajlik a játszótér felújítása a szolnoki Móra parkban

A rossz időjárás ellenére sem álltak le a munkálatok a szolnoki Móra parkban.

S.G.A.

Tavaly ősszel írtunk utoljára a Móra park felújításáról, ahol akkor kezdődött el a kivitelezés második üteme. A hatvanöt millió forintos beruházás első szakasza még 2019-ben indult, melynek egyik fontos részét képezte a park járdáinak térkövezése. A parkban emellett több új villanyoszlopot és kamerát is felszereltek.

A területet érintő további fejlesztésekről október elején tájékoztatott Szalay Ferenc polgármester, Lits László, a Szolnoki Városüzemeltetési Kft. ügyvezető igazgatója és Györfi Mihály alpolgármester. A park felújításának második üteme mintegy harminchat millió forintos önfejlesztési program keretében valósul meg.

A park munkálatai jó ütemben haladnak, további facsemetéket ültettek, új utcabútorokat és villanyoszlopokat helyeztek ki, valamint újabb területeket fedtek le térkővel. A játszótér is kezd új arculatot ölteni, melynek bejáratát egy kis kút is díszíti már. A játékok felújításán, illetve a tereprendezésen folyamatosan dolgoznak a Szolnoki Városüzemeltetési Kft. munkatársai.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában