Novák Zsombor hegymenetben keres válaszokat az élet kérdéseire

Zsomborral legutoljára két évvel ezelőtt, a Galériában berendezett Munkácsy-kiállításon hagytuk félbe a sohasem ponttal befejezett beszélgetésünket. Azelőtt pedig tíz évvel korábban váltottunk szót, mikor is megírtam, hogy mindenféle hegymászói előképzettség nélkül sikerrel kapaszkodott fel Ecuador máig aktív vulkánjának csúcsára, az 5897 méter magas Cotopaxi kúpjára.

A kihívást akkor a nemzetközi Rotary mozgalom cserediákjaként teljesítette azt követően, hogy a programban szintén részt vevő egyik, a tanulócsere előnyeit Brazíliában élvező barátja Dél-Amerikába invitálta. A két latin temperamentumos országban tett látogatása után, az ott átélt pozitív élményű vallási impressziók és a hirtelen jött kultúrsokk után Zsombor idehaza a római katolikus hitéletben mélyedt el. A tavaly év végi újbóli találkozásunkkor felemlegettük ezt a korszakát is.

Kortársaival és felnőttekkel is vitatkozott a hitről

– Ecuador minden tekintetben színes. Santo Domingóban, a Marista testvérek magániskolájában tanultam, sok egyéb mellett a spanyol nyelvet is, no meg a hitet. Itt imádkoztam először tudatosan, mentem el templomba, vitatkoztam korombeliekkel és felnőttekkel hitről, és naponta tanultam Jézusról. A Föld legmagasabb vulkánjának mászása közben, úgy 5500 méter környékén járhattunk, amikor azon vettem észre magam, hogy folyamatosan imádkozom.

– Az imáim szereplője között szerepelt Jézus is, akiről addig már különösen sokat hallottam. Úgy éreztem, hogy az imának köszönhetően jutottam fel a csúcsra, ejthettem el örömkönnyeimet a világ tetején állva és lengethettem meg a magyar zászlót.

Mindeközben az ecuadori őslakosok szokásait is tanulmányoztam. Indián törzsek rituáléin vettem részt, elzárt kolóniák bentlakóival jártam az esőerdőt macsétával az oldalamon.

Kisfelnőtté lettem, mire hazaértem – emlékezett latin-amerikai évére a fiatalember.

– Amikor kiutaztam Ecuadorba, még az állami fenntartású Tiszaparti Gimnázium diákja voltam. Kintlétem alatt a tanintézmény tulajdonosváltáson ment keresztül, s a visszatértemkor az iskolát már a katolikus egyház működtette. A Dél-Amerikában szerzett felekezeti beavatásokat követően nekem természetes volt, hogy a Tiszaparti Római Katolikus Gimnázium tanulójaként az elsők között jelentkezem hittanoktatásra – mesélt első hazai hitbéli élményeiről Zsombor, aki máig hálás a tanintézményben az ő lelkét gyámolító Gärtner Juliannának, Júlia szerzetes nővérnek.

A vallás fogalmával sem találkozott a családban

– Gyökereimet tekintve vallástalan családba születtem, amiben sem a vallás, sem a hit fogalmával nem találkoztam.

Az igazi útkeresés e téren tehát az Ecuadorból való hazatérésem után kezdődött.

A környezetemben számos olyan megállapítással találkoztam, amely szerint a vallás csak szemfényvesztés, illetve, hogy áthidalhatatlan szakadékok vannak az egyes kultúrák között. E vélemények és a Latin-Amerikában tapasztalt vidám hit hatására még elszántabb lettem, így három év szolnoki katolikus hittantanulás után végül katolizáltam. De valahogy mégsem éreztem magam kényelmesen ebben a meggyőződésemben. Talán mert mégsem volt számomra teljesen meggyőző. Továbbkerestem.

Egyetemistaként zsidó istentiszteletre látogatott

Az út következő állomására, amely elképzelhető, hogy számomra a cél, a végállomás, a fővárosi egyetemi évek alatt érkeztem meg. Szolnoki evezős múltammal a Testnevelési Egyetemre jártam, amikor barátok hívására ellátogattam egy zsidó istentiszteletre. A Vasvári Pál utcai zsinagógában szinte azonnal otthonra leltem. Viharos gyorsasággal szerelembe estem a judaizmussal. Az izraelita vallás tanulmányozása mindennapos tevékenységgé formálódott számomra. Több alkalommal Izraelben is jártam. A betérés gondolatán filozofálva négy évvel ezelőtt jelentkeztem az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetemre (OR-ZSE). Szerelemből elköteleződés lett – magyarázza vallási pálfordulását Zsombor.

– Érzékenységem miatt szinte egész életem során a túlélésért küzdöttem belül. Mit kerestem mindvégig? Meglátásom szerint azt, amit minden emberi lény szeretne megérteni: miről szól valójában az életünk, van-e értelme a szenvedésnek és a halálnak, magunkra vagyunk hagyva, avagy létezik egy egyetemes, mindent átható Értelem? Mégis úgy tekintettem a vallásokra, mint biológus a mikroszkóppal vizsgált sejtre: darabokra szedtem, figyeltem az alakját, a megkülönböztető jeleit, a kapcsolódásokat, a kölcsönhatását más anyagokkal, a mennyiségét, de a lényegi tartalomig nem láttak az eszközeim (…)

Mi az én utam? Alkalmas vagyok arra, hogy I.tent szolgáljam? Szükségszerű-e egyetlen vallás keretrendszerén belül tenni mindezt, s ha igen, melyikben? Miért érzek ilyen erős vonzalmat és kötődést a judaizmus iránt? A kereszténységen át jutottam a zsidósághoz? Hogyan tegyem helyre Jézus személyét magamban? Mi van a bűneimmel, az utam során elkövetett hibákkal? Hogyan vigyázzak erre a kincsre? Mennyire lehetek őszinte másokkal? Mi van a saját halálommal? Beszélhetek I.tenről? Miben és miként lehetek hiteles? S talán a legfontosabb: mit tehetek másokért?” – írta levelében Zsombor a megvilágosodásáról és tovább gyarapodó kérdéseiről Róna Tamásnak, az alföldi régió vezető rabbijának, az OR-ZSE-n egykor tanító kedves tanárának.

Szimbolikus jelentőséget tulajdonít a hegymászásnak

Zsombor azt tartja, hogy semmi sem véletlen, minden sorsszerű. A Cotopaxin való felfelé zarándoklás sem kedvtelésből, úri kikapcsolódásból történt. Bár nem akarná magát „vátesz tanítómesterként” feltüntetni, úgy véli, hegymászása szimbolikus történés volt. Lelkileg hasonlatos lehetett, mint amikor Isten hívószavára a próféták mennek a hegyre. Miképpen az is jelképes volt kettőnk számára, hogy tavaly Munkácsy bibliai ihletésű festményei előtt találkoztunk, s beszélgettünk akkori munkájáról (is). Az idő tájt a Szolnoki Művésztelep kulturális munkatársa volt. Hasonló munkát végez manapság Berlinben. Ám a földön járó kultúrmissziója mellett továbbra is a zsidóság életét tanulmányozza, sőt, éli…

Arra a búcsúkérdésre, hogy lát-e esélyt arra, a legközelebbi találkozásunkkor az iszlám vallás rabja lesz-e, avagy a hinduizmus, a buddhizmus, esetleg a kínai univerzizmus tartja-e benne majd a lelket, Zsombor csupán annyit válaszolt: „Isten útjai kifürkészhetetlenek!”, majd mondatvégi pont és búcsú nélkül intettünk egymásnak a mielőbbi viszontlátás reményében…

Novák Zsombor bátyjával, Novák Edvinnel egy másik cikkünkben foglalkoztunk.

A vallásközi párbeszédről szól az ismeretterjesztő filmje

Novák Zsombor Péter 1993-ban született. A szolnoki fiatalember egykoron a Tisza Evezős Egylet-Sportiskola színeiben versenyzett. Többszörös országos diákolimpiai és magyar bajnoki cím tulajdonosa, egykori korosztályos válogatott. 2020 tavaszán diplomázott le az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE) közösségszervezés szakán.

Diplomamunkájában Jézus zsidóságát kutatta. Tavaly készült el, az év végén online formában pedig be is mutatták első filmjét. Az Itt az idő címmel napvilágot látott félórás ismeretterjesztő mozgókép célja lefordítani a zsidóság, Jézus, a holokauszt és Izrael témakörök tudományos, valamint politikai eredményeit az átlagember nyelvére.

Valamint erősíteni szolgálja a vallásközi párbeszédet, szellemi és lelki békét teremteni a vallásos és a nem vallásos közösségek között. A Nemzeti Tehetség Program mentoráltjának mindeközben élénken lélegzik honlapja (zsombito.com) is, ahol filozofikus gondolatait jelenteti meg.