Gál Bertalan

2021.02.28. 12:06

Lemondott a cserkeszőlői fürdő igazgatója

A település közösségi oldalán közzétett levélben olvasható, hogy Gál Bertalan, a Cserkeszőlő Fürdő és Gyógyászati Központ igazgatója lemond pozíciójáról.

P. Pusztai Nóra

– Lemondtam kinevezésemről, egyúttal kértem közalkalmazotti jogviszonyom megszüntetését is. Egy termelékenyebb jövőre kívánok koncentrálni, kizárva életemből azokat az embereket, akik kártékonyan hatnak a falu fő bevételi forrására, a fürdőre – részletezte írásában. Telefonhívásunkra reagálva Gál Bertalan meg is erősítette az információt. A leírtak alapján döntéseinek hátterében az elmúlt hetek történései is közrejátszottak.

Mint azt korábban már megírtuk a fürdő előtt tartott sajtótájékoztatón a Magyar Közalkalmazottak, Köztisztviselők és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének képviselői az egyoldalú szerződésmódosításokról beszéltek.

Azt állították, az önkormányzat a közalkalmazottakon kíván spórolni.

Dr. Marosi János a szakszervezet jogi szakértője pontokba szedte a szerződések törvényességnek nem megfelelő szakaszait. Varga Attila polgármester, akkor azt válaszolta megkeresésünkre, hogy rajtuk kívülálló ok miatt kellett bezárni a fürdőt. A helyzetre reagálva kiemelte: a jogászukkal egyeztetve, törvényesen jártak el, amikor állásidőre tették azokat a munkavállalókat, akiket nem tudtak foglalkoztatni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában