Galériával

2021.04.01. 13:55

Befejeződött a szolnoki Móra park felújításának második üteme

A fejlesztés harmadik ütemében folytatódik a park felújítása egészen ki az Ady Endre útig.

Czakó Nóra

Megnyitotta kapuit a Móra parkban található játszótér, amit a közelmúltban teljes körűen felújítottak. A környéken élők gyermekes családok már nagyon várták, hogy birtokba vehessék az új játékokat. Az újjászületett Móra parkot Szalay Ferenc polgármester, Györfi Mihály alpolgármester, aki egyben a terület önkormányzati képviselője is, és Lits László, a Szolnoki Városüzemeltetési Kft. igazgatója adta át csütörtökön.

– Ebben a városrészben az elmúlt időszakban sok fejlesztés történt, hiszen felújították a Móra Ferenc úti bölcsődét, a régi főiskola helyén pedig kormányablakot alakítottak ki – mondta Szalay Ferenc.

– Most pedig befejeződött, egy városrehabilitációs program részeként, a Móra park felújításának második üteme. Ebben a városrészben nem kevés kisgyermekes család él, ezért egy olyan környezetet alakítottunk ki, ami biztonságosabb és békésebb.

A fejlesztés harmadik ütemében azonban folytatódik a Móra park felújítása egészen ki az Ady Endre útig

– tette hozzá a városvezető.

A 3800 négyzetméteres parkban közel 190 kilogramm fűmagot szórtak ki, és öntözőrendszereket is kialakítottak, így új füves területekkel, fákkal és bokrokkal egy nagyon szép környezet várja az ide látogatókat.

A megújult játszótéren pedig a hinták környékét egy olyan ütéscsillapító anyaggal sikerült beborítani, amire a szülők már régóta vártak. A játszótér melletti ivókút is megújult, a közeljövőben pedig még több padot helyeznek ki a parkba.

Györfi Mihály mindenkit arra kér, hogy a lehető legritkábban látogassák a játszóteret, és tartsák be a másfél-két méteres távolságot a szülők és a gyermekek is, hiszen még mindig a járvány kellős közepén vagyunk.

– Óriási problémát okoz a városnak, illetve nekünk is a területek, parkok karbantartása – fűzte hozzá Lits László, a Szolnoki Városüzemeltetési Kft. igazgatója.

– Mindenkit arra kérünk, hogy nagyon vigyázzanak a játékokra, a padokra és a zöld területekre is. Azt tapasztaljuk, hogy sokan használják a még az első ütemben elkészült kutyajátszóteret, de sajnos a gyep egyre nagyobb része szenved kárt a kutyapiszkoktól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában