Galériával

2021.04.06. 16:30

Kódolt tojásokat gyűjtöttek a családok Szandaszőlősön

A legbátrabbak gyalog, a kényelmesek autóval, legtöbben pedig kerékpárral vágtak neki a Családi tojás (tor)túrának. A minapi szandaszőlősi rendezvény – mókás elnevezésével ellentétben – senkinek nem okozott kellemetlenséget, sokkal inkább pozitív élményeket tartogatott. Nem utolsó sorban újabb ékes példája volt a városrészben már hagyományos közösségformáló szemléletnek.

Rimóczi Ágnes

20210404 Szolnok Családi programlehetőséget kínált húsvét vasárnapra a Szandaszőlősi Művelődési Ház. A városrész különböző pontjain QR kóddal ellátott tojásokat helyeztek el, amelyek végül segítettek a versenyzőknek célba jutni. Fotó: Kiss János ÚN.

Fotó: Kiss János

– Már a második húsvétot töltjük úgy, hogy nem utazhatunk, nem igazán találkozhatunk rokonainkkal, barátainkkal, ezért szerettünk volna kikapcsolódási lehetőséget nyújtani a szandaszőlősi családoknak. Így született meg a tojáskereső ötlete – mondta el Kiss Edit. A Szandaszőlősi Művelődési Ház vezetője hozzátette, a program nem verseny volt, csupán egy olyan esemény, mely élményt nyújthatott a résztvevőknek. Úgy tűnik, az ötlet bevált, a távot és a feladatokat teljesítők kivétel nélkül jól szórakoztak, élményekkel a tarsolyukban tértek haza.

– Nekünk nagyon tetszett, köszönjük a szervezőknek ezt a különleges programot – mondta a túra célállomásán Molnár-Kun Lilla. A fiatal hölgy családjával, kerékpárral indult tojáskeresőbe. – Nem vette el a kedvünket a szél, jól felöltöztünk és nekivágtunk. Nagyon ötletesek voltak a feladványok, így az agyunkat is megmozgattuk – mondta mosolyogva a családanya.

A Molnár család teljesítette a kihívást, jól érezték magukat a tojástúrán
Fotó: Rimóczi Ágnes

– Máskor is vettünk már részt itteni programokban, kerékpározni is szoktunk, ez a mostani esemény is jó alkalom volt egy tavaszi családi programhoz. Még a nagy fiam, Levente is belejött a végére, tetszettek neki is a feladatok – tette hozzá a családfő, Ferenc. Közben a család legkisebb tagja szorgalmasan olvasgatta a célállomás tojásainak kódjait.

– Megtaláltam – kiáltott Lilla Adina, s rámutatott arra, amelyik nem záptojás volt.

Az utolsó állomáson ugyanis több tojást helyeztek ki a szervezők, melyek közül egy volt célba vezető. A többi állomáson egy tojást kellett megtalálni, s leolvasni a rajta lévő kódot.

– A városrészben egy körülbelül hat kilométeres körzetben papírtojásokat helyezünk ki, rajtuk QR kódokkal. Amikor a résztvevő csapatok, családok megtaláltak egy tojást, leolvasták a kódot, megfejtették a felbukkanó rejtvényt, az vezette őket a következő helyre és végül a célba. Hangsúlyozom, ez nem verseny volt, inkább egy közösségi program a szabadban – mondta el a részleteket az intézmény-egység vezető.

Bár nagyobb csapatokká nem szerveződhettek, így is élvezetes volt.

– Betartották a szabályokat, visszajelzések szerint nagyon sportszerűek voltak a résztvevők, ha kellett, segítettek is más csapatoknak. A feladatokat próbáltuk változatosan összeválogatni. Voltak dalos-, verses utalások, volt, hogy puzzle segítségével kellett a helyszínt megtalálni, volt anagramma és természetesen a város, és Szandaszőlős ismeretéhez is kapcsolódtak kérdések – tette hozzá Kiss Edit.

Voltak gondolkodtató, feladványok, de előfordult, hogy az utcák kanyarodása is megtréfálta a résztvevőket.

– Mire rájöttünk, hogy hol folytatódik az út, jó sok idő eltelt – mondta a Fazekas Mihály utcai tojás előtt egy rollerrel érkező kisfiú, s már gurult is tovább biciklis bátyjával. Idejük volt végigjárni a túrát, nem kellett sietni. Bizonyította ezt a kutyát sétáltató háromtagú társaság, vagy az a négytagú család, amely pici babával vágott neki a túrának. És még sokan tettek így, népszerű volt az ünnepi esemény, összesen hatvanöt csapat teljesítette a tojáskeresést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában