támogatás

2021.05.18. 13:55

Százhúsz jászladányi család vesz részt a szociális földprogramban

Háromezer előnevelt csirkét és az állatok tartásához szükséges kezdő takarmányt osztottak ki a szociális földprogram keretében Jászladányban. A hátrányos helyzetű családokat segítő kezdeményezés célja, hogy újraélessze az önellátó, háztáji gazdálkodást, ami kiegészíti a háztartások jövedelmét.

Illés Anita

Mága Istvánné a családjával először vesz részt a szociális földprogramban. A minap harminc előnevelt csirkét vehetett át Lólé Gyulától, a roma nemzetiségi önkormányzat elnökétől

Fotó: Illés Anita

A program nagy népszerűségnek örvend a településen, hiszen évről évre egyre többen csatlakoznak.

– Valamikor édesanyám százötven csirkét nevelt a portán, sőt disznót is tartottunk. Bizony, más íze volt annak a paprikás csirkének, amit az otthon nevelt szárnyasból főzött – kezdte Szénási Gábor, aki először vesz részt a programban. Ismerőseitől hallott a lehetőségről, és úgy gondolta, hogy belevág a kisállattartásba.

Nincsen ezzel egyedül, hiszen a jó gyakorlatot mások is követik.

– A testvérem már tavaly is részt vett a programban. Az ő példáját látva döntöttünk úgy, hogy idén mi is benyújtjuk a kérelmet az önkormányzathoz. Örülünk, hogy ezt kedvezően bírálták el, így harminc előnevelt csirkével indítjuk a gazdálkodást. Már alig várom, hogy finom lecsós csirkepaprikást készítsek a családnak. Természetesen romásan – mondta Mága Istvánné, s férje segítségével már pakolta is a csirkékkel teli ládát az autó utánfutójába.

Mága Istvánné a családjával először vesz részt a szociális földprogramban. A minap harminc előnevelt csirkét vehetett át Lólé Gyulától, a roma nemzetiségi önkormányzat elnökétől
Fotó: Illés Anita

A szárnyasokat és a takarmányt az elmúlt héten osztották ki a családoknak a polgármesteri hivatal, a családsegítő és gyermekjóléti szolgálat, valamint a roma nemzetiségi önkormányzat munkatársai. A járványhelyzet miatt értesítés alapján, időpontra érkeztek a résztvevők, köztük Lázók Ferencné is.

– Már kialakítottuk a megfelelő körülményeket az állattartáshoz, a baromfiudvar várja a kis szárnyasokat. Saját felhasználásra neveljük fel őket. Nagy a család, három gyermekem és négy unokám van, minden segítség jól jön. Huszonöt előnevelt csirkét kaptunk. Egy részét majd levágjuk, néhányat pedig meghagyok majd tojónak, hogy ne kelljen tojást vásárolni a boltban – beszélt terveiről Lázók Ferencné.

Az önkormányzat korábban pályázati támogatásból indította el a szociális földprogramot a nagyközségben. Ezzel a lehetőséggel idén nem tudtak élni, mert változtak a pályázati feltételek. Mivel nagy igény van erre a természetbeni támogatásra, az önkormányzat saját forrásból finanszírozta. Megvalósításában követik az előző években jól bevált gyakorlatot és feltételrendszert.

– Az önkormányzat a szociális keretből közel kétmillió forintot biztosított a kisállattartási programra. Ebből az összegből háromezer előnevelt csirkét és a tartásukhoz szükséges kezdő takarmányt vásároltunk és osztottunk ki. A természetbeni ellátásra idén százharminchét igény érkezett, százhúsz család felelt meg a jogosultsági feltételeknek – tájékoztatott Bertalanné Drávucz Katalin polgármester. Hozzátette: igyekeznek minél szélesebb körben támogatni a rászorulókat.

A háztartás-gazdálkodást is megszervezik a résztvevők

A szociális földprogram nehéz helyzetben élő családok megélhetését segíti.

– Egyik legfontosabb célja, hogy a családok tudatosabbá váljanak a háztartás-gazdálkodásban, és saját portájukon minél több javat megtermeljenek. Hosszú távon pedig ez az önellátási képesség más tevékenységekre, például a kertművelésre is átterjedjen – részletezte Baginé Gavaldik Lívia, a Jászapáti Család- és Gyermekjóléti Központ vezetője.

Kiemelte, hogy kezdetben mintegy negyven családot támogattak, majd évről évre egyre többen jelentkeztek. Pályázati forrásból elindul a családi portaprogram is, mely összetettebb, hiszen elvárás, hogy a résztvevőknek legyen virágos előkertje, kis gyümölcse és konyhakertje, valamint tartson állatot is. Tíz családot vonnak be a programba. Ennek keretében ők tervezik meg a porta kialakítását, valamint a háztartás-gazdálkodást is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában