hűsítő tevékenységek

2021.06.29. 06:55

Nagyságrendekkel nőtt a vízfogyasztás a Jászkunságban

Nyáron különösen oda kell figyelni a vízfogyasztásra. A melegben többet iszunk, locsolunk, zuhanyozunk, vagy akár megtöltjük a kerti medencét, hogy abban frissítsük fel magunkat. Az elmúlt napokban, hetekben sokan tettek így, aminek következtében jócskán megugrott a vízfogyasztás a megyebeli településeken.

Rimóczi Ágnes

Fotó: Mészáros János

– A kánikula beköszöntével vásároltunk egy közepes méretű, felfújható medencét a gyerekeknek. Nagyon élvezik a pancsolást, még a feleségem is „belejött” pár nap után, pedig először eltántoríthatatlan takarékoskodóként kicsit morcos volt, hogy milyen sok vizet elhasználunk majd erre – mesélte egy szolnoki családapa.

– Persze én is belátom, hogy megnő a vízfogyasztásunk, és ez pluszköltséggel jár majd, de úgy gondolom, ennyit megér, hogy a gyerekek a kertben is élvezhetik a „strandot”

– tette hozzá.

Valószínűleg sokan cselekedtek hasonlóan megyeszerte, a medencefeltöltések mellett egyéb hűsítő tevékenységek, szokások is növelték, növelik a vízfogyasztást.

A szolnoki Szick András fi aival, Marcival és Matyival locsolja a füvet a társasházuk udvarán fúrt kútból
Fotó: Mészáros János

– A hőmérséklet emelkedésével párhuzamosan a szolgáltatási területen a vízigény tizenhárom százalékos növekedést mutatott. Ez számokban azt jelenti, hogy a kánikula előtti időszakban az átlag hálózatra adott ivóvízmennyiség 16 974 köbméter per nap volt, a kánikula beköszöntével pedig 19 217 köbméter per nap mennyiségre növekedett a szolgáltatott ivóvíz – felelte érdeklődésünkre Magyarné Bede Marianna. A szolnoki Víz- és Csatornaművek Koncessziós Zrt. műszaki igazgatója elárulta: a felszíni vízmű kihasználtsága 33,9 százalékról 38,4 százalékra növekedett.

– Látható hogy a felszíni vízmű nagy tartalékokkal rendelkezik, további hálózati vízigény-növekedés esetén is biztosított az ivóvíz-szolgáltatás. Vízkorlátozást előreláthatólag nem kell majd bevezetni

– hangsúlyozta a szakember.

Megyei szinten is hasonlóan alakultak a számok.

– Átlagosan 15-20 százalékkal emelkedett a vízfogyasztás társaságunk működési területén – tudtuk meg Joó Zsuzsannától. A Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. PR- és marketingmunkatársa hozzátette: az ivóvíz mellett az öntözésre használt víz mennyisége is növekedett.

– Amint megérkezett a kánikula, máris megugrott a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt.-től igényelt öntözővíz mennyisége.

– Míg májusban 79 ezer köbméter volt a vízfelhasználás, addig június közepéig szolgáltatási területükön már 495 ezer köbmétert használtak fel a termelők. Csak Jász-Nagykun-Szolnok megyében 314 ezer köbméter öntözővizet igényeltek a gazdák. Bár a kórokozók elleni védekezésben és az érésben lévő gyümölcsöknek jól jön a meleg, a nyári kapásnövényeknek nagyon kell a csapadék vagy az öntözővíz. Érthető tehát, hogy a vízigények folyamatosan érkeznek társaságunkhoz. Hónap végére az öntözésre használt vízmennyiség akár az egymillió köbmétert is elérheti – számolt be róla Joó Zsuzsanna.

Kiemelte továbbá: ahhoz, hogy a TRV zökkenőmentesen tudja biztosítani a vizet, számos karbantartási munkát kell elvégezniük a szakembereiknek. Mivel a vízinövényzet könnyen elburjánzik, ezeket rendszeresen el kell távolítani úgynevezett tókaszákkal, így lehet biztosítani a csatornákban a víz szabad áramlását.

– A cég dolgozóinak ugyanakkor fel kell készülniük a vízhiányos időszakra is, mely akkor lép életbe, ha a nappali hőmérséklet napokon keresztül 30 Celsius-fok fölötti. Ebben az esetben a rendszereket maximális üzemi vízszintre töltik fel, az elmúlt napokban ez már megtörtént – fűzte hozzá.

Egyébként a Jászkunságban is maximális az öntözőcsatornák kapacitása. A TRV Zrt. a térségben egyebek között a Kengyeli-csatornát, a Harangzugi-csatorna meghatározott szakaszait, valamint a Tiszavárkony I. öntözőrendszert üzemelteti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában