Videóval frissítve

2021.06.24. 19:55

Valóra vált álom: zongorát kapott ajándékba a jászapáti Farkas Márk

Felejthetetlenné tették a jászapáti Farkas Márk tizenharmadik születésnapját a Várunk Alapítvány munkatársai és partnerei. Az alapítvány által működtetett Jászapáti Tanoda csütörtökön délelőtt tartott ünnepségén zongorát ajándékoztak a tehetséges fiatalnak, akinek szenvedélye a zene.

Illés Anita

Fotó: Illés Anita

A Rácz Aladár Zeneiskolában és a tanodában felgyújtották benne a veleszületett tehetség lángját, a zongorával pedig elindulhat álmai útján. Az ünnepségen Major Mónika tanodavezető pedagógus köszöntötte a jelenlévőket. Elsőként Pócs János országgyűlési képviselő mondott beszédet, aki megköszönte a pedagógusok áldozatos munkáját. Méltatta az alapítvány kezdeményezését is, amellyel egy hátrányos helyzetű, kiemelkedő képességű gyermeket támogatnak, majd egy iskolatáskával lepte meg Márkot.

A hangszert Furár Zoltán a Várunk Alapítvány vezetője és Varga Tibor a Civil Kör Alapítvány kuratóriumának elnöke adta át a tehetséges fiatalnak, hogy segítsék zenei kibontakozását. Varga Tibor arra biztatta Márkot, hogy folytassa a megkezdett utat. Ehhez további támogatást is felajánlottak, minimum két éven keresztül támogatják a fiú zenei képzésének költségeit.

– Életem eddigi legnagyobb ajándékát kaptam. Ezzel egy régi álmom vált valóra – mondta Farkas Márk.

– Ő egy csodálatos, szelíd, tiszta szívű jellem, aki egy igazi kamaszfiúként éli mindennapjait, de ha lehunyja a szemét és kezeit a zongora billentyűire helyezi, minden megváltozik. Égi nyugalom lesz úrrá a hallgatóságon és még a lélekzet is zajnak hat – jellemezte Major Mónika a tanulót. Ennek a csodának az ünnepségen jelenlévők is részesei lehettek, amikor Márk zongorázni kezdett.

Farkas Márk megszólaltatta az ajándékba kapott zongorát
Fotó: Illés Anita

Játéka során szinte egybeforrt a hangszerrel, lelkéből zenélve tiszta szívvel fejezte ki háláját. A kis művész komolyzenei darabokat és könnyűzenei, populáris dalokat is megszólaltatott. Zongorajátékában Dominika Pavlikova jazz-énekesnő kísérte. Közreműködött Dajka Dzsesszika Stefánia tanodás tanuló, aki Aranyosi Ervin Tehetség című versét szavalta el. A rendezvényen Farkas Márk mindazoknak köszönetet mondott, akik élete eddigi útján segítő kezet nyújtottak számára és támogatják őt. Sokat köszönhet többek között testvérének Eriknek, mert elvitte őt a zeneiskolába, ahol Szepessy Katalin zongoratanárnő felfedezte tehetségét.

Jelenlegi tanára Sas Dániel zongoraművész, aki ideiglenesen zongorát biztosított számára az otthoni gyakorláshoz. Tajti Józsefné a zeneiskolában, osztályfőnöke Bodnárné Juhász Ágnes pedig az általános iskolában egyengeti a fiú útját. Több versenyen eredményesen szerepelt, középiskolai tanulmányait zeneművészeti középiskolában tervezi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában