Galériával / videóval / frissítve

2021.08.30. 09:52

A következő nevelési év feladatairól tájékoztattak a Szolnoki Campuson

A hétfői rendezvényen köszönetet mondott Ferenczné Teleky Éva, a Szolnok Városi Óvodák igazgatója, valamint Szalay Ferenc polgármester.

Hartai Gergely

20210830 Szolnok A Szolnok Városi Óvodák tanévnyitó rendezvényét tartották a tiszaligeti Campusban. fotó Mészáros János Új Néplap

Fotó: Mészáros János

A következő óvodai nevelési év munkatervi feladatairól tájékoztattak hétfő reggel a Campuson. Az évnyitón a Szolnok Városi Óvodák leköszönő igazgatója, Ferenczné Teleky Éva osztotta meg gondolatait a hallgatósággal.

– Számomra ez az utolsó lehetőség, amikor azt mondhatom, „jó reggelt, kezdjük el a munkaértekezletünket”.

– Túl vagyunk egy többhullámos víruson, amikor azt gondoljuk magunkban, hogy az a legfontosabb, hogy egészségesek vagyunk. S ha betegek is voltunk, átvészeltük a nehéz időket. Mindezek valóban fontosak, ugyanakkor nem hagyhatjuk el szakmánk gyönyörűségeit a mindennapokban! – hívta fel a figyelmet az igazgatónő. Majd hozzátette, ma is szeretettel gondol vissza pályája elejére.

– Szerencsém volt, hiszen mindig olyan kollégákkal dolgozhattam együtt, akik azon fáradoztak, hogy mit tudnak beletenni az óvodák életébe, és nem azon, hogy mit vigyenek el belőle. Látni kell, hogy a mi hivatásunk csodaszép, a gyermeknevelés legszebb pillanataihoz kötődik – folytatta a szakember.

Az esemény vendége volt Szalay Ferenc polgármester, aki beszédében megköszönte a nevelési intézményekben dolgozók koronavírus-járvány alatt tanúsított helytállását.

– A szolnoki óvodák és bölcsődék munkatársai kiváló munkát végeztek, köreikben az átoltottság is igen magas szintet ér el – mutatott rá a városvezető.

A rendezvény szakmai részében az előttünk álló nevelési év rendjéről is tájékozódhattak az óvodapedagógusok.

Az elismerést is átadták

Az óvodai tanévnyitó mellett egy másik fontos eseményt is rendeztek hétfőn a campuson. Délután ugyanis átadták a Szolnok Városi Óvodák nívódíját. Az elismerést Fási Krisztina, a Pöttyös Tagintézmény óvodapedagógusa érdemelte ki.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában