TISZAFÖLDVÁR-HOMOK

2021.08.03. 19:58

Kiérdemelte a Révay EGYMI az Örökös ökoiskola címet

Az egykori Beniczky-kúria területén működik a Révay György Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény (EGYMI), Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium. Az intézmény idén elnyerte az Örökös ökoiskola címet. Az elismerésről és az odáig vezető útról a munkacsoport vezetőjével, Berczi Orsolyával beszélgettünk.

P. Pusztai Nóra

Forrás: Illusztrációfotó/Shutterstock

Fotó: Shutterstock

– Közösségünk azon dolgozik, hogy programokat, akciókat szervezzen a gyerekeknek úgy, hogy a tanórai és azon kívüli foglalkozásokba is beépítse a fenntarthatósági elemeket – emelte ki az alapelvet az ökoiskolai munkacsoport vezetője.

2011-ben – amikor az intézmény felvette Révay György nevét – pályáztak először a címre, melyet háromévente lehet megújítani, a harmadik után érdemelték ki az Örökös ökoiskola elnevezést.

– A munkacsoportban húszan dolgozunk együtt, minden tagozatról vannak kollégáink. A környezettudatosság az egész intézményt áthatja, minden tanulónk találkozik a programmal

– hangsúlyozta.

A kezdeményezés alapvető célja már az indulás óta, hogy az enyhén és középfokban sérült értelmi fogyatékos gyermekek is elsajátítsák a fenntarthatóság elveit. Az események szervezésekor szem előtt tartják a differenciálást és a tanulói különbözőségeket.

– A szemléletet beleszőjük a mindennapokba. Minden évben megismertetjük például az Év élőlényeit a diákokkal, de a farsangon egyebek mellett az újrahasznosított jelmezeket díjazzuk, ahogy a szavalóversenyünkön is a természeti témák kerülnek előtérbe – részletezte.

Igyekeznek kihasználni a kastély udvarának természeti adottságait.

– Szűkebb környezetünk megismerését elősegítendő alakítottunk ki egy tanösvényt még 2015-ben, valamint rendszeresen szervezünk kirándulásokat is – tette hozzá.

A pedagógusok közösen vesznek részt az ötletek megvalósításában.

– Minden alkalommal a természet szeretetét, ismeretét és védelmét tartjuk szem előtt.

– Diákjaink esetében a tevékeny, tapasztalaton alapuló tudásátadás működik leghatékonyabban, így folyamatosan a tanulói sajátosságoknak megfelelő és élvezhető elemek kialakításán dolgozunk – fejtette ki.

– A helyi akciók mellett csatlakozunk országos kezdeményezésekhez is, mint amilyen a TeSzedd! vagy a Fenntarthatósági témahét. Az ökoiskolai programba bevonható tevékenységek skálájának bővítésére további terveink is vannak – magyarázta Berczi Orsolya.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában