Olykor zsákban viszi haza a régi motorok alkatrészeit Dombóvári János

– Anyám újra férjhez ment, a nevelőapám kunmadarasi volt, így kerültünk ide a húgommal ötvennégy éve. Már annyit éltem itt, hogy akár már madarasi is lehetnék – mondja a villanyszerelő férfi, aki számára ma is emlékezetes az első motorozása.

– Két napja voltam ipari tanuló, amikor a műhelyfőnök bejött az ajtón, rám nézett és azt kérdezte, kisfiam, tudsz motort vezetni? Alig múltam tizennégy éves, de apámnak volt motorja, amit javítottunk, de az igazat feleltem, nem tudok, Józsi bácsi. A mester ezen kicsit kiakadt, s amikor azt kérdezte, tudok-e kombájnt vezetni, már igennel válaszoltam, hiszen annak is négy kereke van.

– Akkor a kombájnokat még nem vitték este haza, kimentek velük a határba, hiszen nem volt annyi üzemanyag, hogy a nap végén hazamenjenek, reggel pedig újra kihajtsanak a földekre.

– Ebben kellett segítenem. A főnöknek volt egy oldalkocsis motorja, s amikor elment a műhelyből, az udvaron megtanultam rajta motorozni. A tanulóévektől a privatizációig a Közép-Tiszai Állami Gazdaságban dolgoztam, utána maszeknak álltam. Negyvenhat év munka után hagytam abba a vállalkozást – sorolja a férj, miközben csatlakozik hozzánk felesége is, aki elárulja, megvan az első motorja.

Mivel ő sokat tölt ma is két keréken, bár inkább az már kerékpár, eljár férjével veteránmotoros-találkozókra, így támogatja a szerelési szenvedélyében is.

Nagyon büszke két tehetséges fiukra és három gyönyörű unokájukra, akik számára a mamahotel mindig nyitva áll. A kiskertben megtermel mindent, amivel ellátja gyermekeit, neki ez a szenvedélye.

A motorok összerakása, javítása nem olcsó hobbi és sokszor előfordul, hogy János egy zsákban hozza haza az alkatrészeket és hónapokig dolgozik műhelyében azon, hogy újra régi fényében tündököljön az adott veterán motor. Végül büszkén tekint a kész műre, de amikor a fiaik iskolások voltak, nekik volt a legmenőbb biciklijük, motorjuk, amit apjukkal raktak össze, nyakig olajosan.

Tudták, ha elmennek a zsákból összerakott Simsonnal, azzal haza is kell tudni jönni, ha apjuk dolgozik, és a motor megállt alattuk.

János unokájával is épített már motort.

Dombóvári Jánost nagy élmények fűzik legrégebbi motorjaihoz. A Simson a feleségéé, de az oldalkocsis Java is a munkahelyről került ide, mert ott kidobták, ő meg hazahozta, felújította éppúgy, mint egy másikat, amit ismerőse adott neki, mert nem áldozott rá egymilliót, amennyibe a felújítása került volna. Bár nem profi fényező fújta, polírozta, hanem Dombóvári János, de másfél év múlva nagyon jó érzés volt számára, amikor a kész motorra nézett.

Ma már szinte lehetetlen hozzájutni

Dombóvári János nagy álma, hogy legyen egy orosz IZS 49-ese, de ahhoz szinte lehetetlen már hozzájutni, pedig nézi a veteránbörzéket is. Idén nem nagyon voltak motorostalálkozó­kon, mert az unokákkal töltöttek sok időt, de nem bánják, mert imádják mindhármukat. A nagyapa büszke arra, hogy kreativitását ők is örökölték, s már egy autót is rakott össze velük.