ellenőrzés

2021.08.10. 11:25

Szűk italméréssel trükköznek a vendéglátók a Jászkunságban is

A nyári szünidőben sem pihen a fogyasztóvédelem. A szeptember végéig tartó országos ellenőrzés a boltok mellett a vendéglátóhelyeken próbavásárlásokkal is védi a nyaraló családok, vakációzó fiatalok érdekeit. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt vizsgálatban eddig felkeresett üzletek több mint kétharmada kiemelt turisztikai célpontnál vagy fesztiválok, rendezvények területén működik.

Czakó Nóra

Egyes vendéglátóhelyeken a kifizetettnél kevesebbet töltenek a poharakba a pultosok

Forrás: Illusztrációfotó/ Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A járvány harmadik hullámának letörése után egyre többen keltek útra belföldön, és egyre több vendéget fogadnak az éttermek, kávézók, presszók. A fogyasztóvédelmi hatóság a június 1-je óta tartó ellenőrzés során július 28-áig összesen hatszázhúsz vendéglátóhelyet és üzletet vett górcső alá.

A nyári országos vizsgálatban több mint négyszázhúsz alkalommal turisztikailag frekventált helyeken vagy fesztiválok, rendezvények területén kérték számon az előírások betartását. Az ellenőrök minden harmadik helyszínen találtak kisebb-nagyobb hibákat, mulasztásokat. A szakemberek a próbavásárlással ellenőrzött vendéglátóhelyek kevesebb mint negyedénél állapítottak meg valamilyen jogsértést.

Az eddigi tapasztalatok szerint tipikus probléma a csomagolóanyag belemérése a termék tömegébe, és az úgynevezett szűk mérés, amikor a kifizetettnél kevesebb italt töltenek a vendég poharába.

Előfordult, hogy a vásárlók könyvét az eladótól külön kellett kérni, pedig annak a fogyasztók által látható helyen kellene lennie. Jellemzőek az árfeltüntetési hiányosságok is. A mérleget a jó irányba billenti, hogy a kereskedők eleget tesznek nyugtaadási kötelezettségüknek.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivataltól megtudtuk: szeptember 30-áig tart a kereskedelmi és szolgáltatási tevékenységek nyári, idegenforgalmi főszezonjának fogyasztóvédelmi ellenőrzése. Ez főleg a turisták által leginkább látogatott helyszínek vendéglátóipari egységeit, rendezvényekre kitelepült, közterületi, alkalmi árusait, taxis vállalkozásokat érintik. A kormányhivatal vizsgálja az egyes idegenforgalmi szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályi előírások betartását és a vásárlói magatartást tisztességtelenül befolyásoló kereskedelmi gyakorlatokat is.

Eddig összesen harminchat vizsgálatot végeztek Jász-Nagykun-Szolnok megyében, és négy esetben tártak fel hiányosságot.

Két fesztiválon is ellenőriztek, de egyiken sem tapasztaltak jogsértést – állt a megyei kormányhivatal hírportálunknak küldött válaszában. A fesztiválok kapcsán szabálysértésként a „többletszámolás” jelentkezett hibaként.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a térfogatra értékesített termékek esetében szűk az italmérés, azaz kevesebb italt töltöttek, mint amit kiszámláztak. Előfordult, hogy a sülten felszolgált árut még nyers állapotában mérték le, és az akkori tömeg alapján számláztak, ami szintén a fogyasztók megkárosítását eredményezi. Továbbá volt, ahol nem helyeztek ki itallapot a vásárlótérbe, vagy a mérleg hitelességét a vállalkozó sem a helyszínen, sem utólag nem tudta igazolni. Mindezen szabálysértések miatt a vizsgálatsorozat alatt eddig összesen kétszázezer forint bírságot szabtak ki.

Félmillió forintnyi bírságot szabtak ki

Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár elmondta: az ITM a magyar családok nyugodt nyári kikapcsolódásához is folyamatos fogyasztóvédelmi jelenléttel járul hozzá. A szezonális vizsgálatok – például a napszemüvegeké vagy az aquaparkoké – mellett rendszeres ellenőrzésekkel ösztönzik önkéntes jogkövetésre az üzleteket és vendéglátóhelyeket. A június elején megkezdett országos időszaki vizsgálaton feltárt szabálysértések miatt mostanáig közel félmillió forintnyi bírságot szabtak ki.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában