galériával

2021.09.29. 11:22

A szolnoki gálakoncerten vette át a díját Izaki Maszahiro

Az elmúlt évben kivételes elismerésben részesült Izaki Maszahiro, rajta keresztül pedig a megyeszékhelyünk is. A Szolnoki Szimfonikus Zenekar vezető karmesterét, a város fő-zeneigazgatóját a Japán Külügyminisztérium a 2020. évi Külügyminiszteri díjára tartotta érdemesnek. Az erről szóló levelet – a világjárvány következtében meghozott óvintézkedések miatt csak – az elmúlt hétvégén, az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban vehette a díjazott karmester.

Mészáros Géza

A távol-keleti ország külügyminiszteri kitüntetésével minden évben olyan személyeket vagy csoportokat jutalmaznak, akik rendkívüli mértékben hozzájárulnak Japán és a külföldi országok közötti baráti kapcsolatok erősítéséhez. A 2020. évi külügyminiszteri díjat hatvanöt külföldi csoportnak, illetve százhetvenkettő külföldi személynek ítélte oda a japán tárca, köztük a szolnoki karmesternek.

Izaki Maszahiro a kilencedik „magyar” kitüntetett azon kevesek közül, akiket a felkelő nap országának mindenkori külügyminisztere 2008 óta világszerte elismerésben részesít.

Idén egyébként annak az Eötvös Lóránd Tudományegyetemnek ítélték oda a japán külügyminiszteri díjat, ahol 1934-ben, a magyarországi intézmények között elsőként kezdtek japán nyelvet oktatni, s ahol 1986 óta Japán Tanszék is működik.

A tavalyi kitüntetettek csupán értesülhettek arról, hogy japán külügyminiszteri elismerésben részesültek, a világjárvány a személyes köszöntéseket meghiúsította. A napokban azonban sor került a rangos díj méltó módon történő átadására.

– A Szolnoki Szimfonikus Zenekar évadnyitó gálakoncertjén jártam Szolnokon – nyilatkozta, majd tette közzé gondolatait Magyarországi Japán Nagykövetség hivatalos közösségi oldalán Osaka Masato, Japán magyarországi nagykövete.

– A gyönyörű színpadon a japán Izaki Maszahiro, Szolnok város fő-zeneigazgatója, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar vezető karmestere vezényelt. A csodálatos koncert elején Izaki úr számára átadtam a japán külügyminisztériumi kitüntetést. Izaki úr hosszú évek óta irányítja Szolnok város teljes zenei életét, hozzájárulva ezzel a japán és magyar művészeti kapcsolatok kiépítéséhez. A zenekarnak hosszú kihagyás után első alkalommal nyílt lehetősége a koncerttermi előadásra. Lenyűgözött a kifinomult, ugyanakkor dinamikus előadásuk. Kívánom, hogy Izaki úr irányítása alatt tovább virágozhasson a művészeti kultúra Szolnokon, a zene városában” – hangsúlyozta a nagykövet.

Az eseményen részt vett Szalay Ferenc polgármester is, aki köszöntőjében gratulált a fő-zeneigazgatónak. A városvezető beszédében kitért arra is, hogy a szimfonikusoknak is hatalmas szerepe lesz abban, hogy Szolnok 2035-ben megpályázza az Európa Kulturális Fővárosa címet.

Izaki Maszahiro magyarországi karrierje Budapesten indult 1995-ben, amikor első helyezést ért el a Magyar Televízió VIII. Nemzetközi Karmesterversenyén.

Ezután figyelemre méltó sikereket ért el hazánkban és külföldön egyaránt. Tizennégy éve, 2007-ben választották Szolnok fő-zeneigazgatójává és a Szolnoki Szimfonikus Zenekar vezető karmesterévé. Azóta nem csupán koncerteket vezényel, hanem a város teljes zenei életét is irányítja. Egyik legkiemelkedőbb rendezvénye a 2011 óta Szolnokon évente megtartott Hagyományos Újévi Tánckoncert, amely nagy elismertséget vívott ki, valamint hozzájárult a Japán és Magyarország közötti zenei kapcsolatok előmozdításához.

Már ketten vannak a japán kitüntetettek

Izaki Maszahiro mégsem az első „szolnoki”, akit a mindenkori japán kabinet ezidáig elismerésben részesített. Ráadásul nem a japán külügyminiszter, hanem maga a japán kormány a Jászkun-Japán Baráti Egyesület elnökének, a japán Juza és Szolnok több évtizedes testvérvárosi kapcsolatának kialakításában jelentős szerepet vállaló Kovács Mihálynak 2019-ben „A Felkelő Nap Rendje Arany és Ezüst Sugarakkal” kitüntetést adományozta.

 

Ezek is érdekelhetik