Galériával

2021.09.11. 21:05

Bemutatták a Fabriczy Kováts Mihályról készült könyvet Karcagon

A karcagi születésű Fabriczy Kováts Mihályról – aki 1779-ben, a charlestoni ütközetben vesztette életét – jelent meg dr. Pintér Zoltán Árpád könyve szombaton Karcagon. A Zrínyi Kiadó vezetője, dr. Isaszegi János nyugállományú tábornok szerint ez a nap ünnep a városnak, a szerzőnek, és azoknak, akik egy nagyszerű mű létrehozását kezdeményezték, de ünnep a kiadónak is, hiszen egy kivételes katonai pálya rajzolódik ki az olvasó előtt a kötetben.

Daróczi Erzsébet

Fotó: Daróczi Erzsébet

Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes szerint nagy megtiszteltetés a tárca számára is, ha igazi hősökről jelentethetnek meg könyvet. Mint elhangzott, dr. Fazekas Sándor kormánybiztos, egykori agrárminiszter, a kötet helytörténeti szakmai lektora kereste fel az államtitkárt azzal, hogy Fabriczy Kováts Mihályról, a nagyszerű katonáról számos új kutatható forrás áll rendelkezésre, ráadásul Karcag rendelkezik egy kiváló tanáremberrel is, aki vállalná a feladatot – kezdődött a kötet írása.

Dr. Fazekas Sándor szerint is fontos, hogy a leghíresebb karcagi huszárról ilyen szép könyv jelent meg. Bár a karcagiak jól ismerik Fabriczy Kováts Mihály nevét, de még számukra is tartalmaz új érdekességet a könyv, így még gazdagabb mostantól az a tudásanyag, amire támaszkodhatunk – jelentette ki a politikus.

A kötet történelem szakmai lektora, dr. Barta Róbert arról szólt, hogy Kováts Mihály 55 évéből 39 évet huszárként szolgált, s a ranglétra alsó fokáról küzdötte fel magát az ezredesi szintre. Harcolt osztrák, francia, porosz és élete utolsó szakában amerikai zászló alatt is. Az amerikai hadseregben a mai napig ismert munkássága.

Dr. Pintér Zoltán Árpád elmondta, hogy Kováts Mihálynak a fő célja mindig a feladat és parancs teljesítése volt, amely számára egyúttal a mindennapok természetességét jelentette.

– Kováts Mihály élete érzésem szerint a 18. századi világ látlelete: éppúgy nem talált sokáig nyugvópontra, mint a kor nagy gondolkodói, művészei, éppúgy küzdött és állta a vihart, mint a korszak nagyhatalmai.

– A kalandos, kiszámíthatatlan sors éppúgy lendítette előre, mint saját belső kvalitásai, nyelvismerete és jártassága a lovassági hadviselés fortélyaiban. Kováts személyéhez kötődően számos irat, adat, hivatkozás bukkant napjainkra felszínre, így származását egyértelműsíthetjük, különböző haderőkben végzett szolgálatának történéseit valamelyest pontosabban ismerhetjük, a tőle származó vagy róla szóló források újabb darabjai jelentősen egészítik ki történelmi portréját – mondta a kötet szerzője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában