egy százalék

2021.10.05. 06:58

Az állatvédőket támogatják legszívesebben a jászkunsági adózók

Kétszázmillió forinttal gazdagodnak a megyei civil szervezetek az idei személyi jövedelemadókból felajánlott egy százalékoknak köszönhetően. Ez jelentős, harminchárommilliós emelkedés tavalyhoz képest, mégis a felajánlók száma tovább csökkent a Jászkunságban. A magánszemélyek idén is főként az állatvédőket támogatták.

Czakó Nóra

Fotó: Fodor Orsolya

A napokban tette közzé a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, hogy az adó egy százalékából mely civil szervezetek részesülnek. Idén országos szinten 1 millió 660 ezer adózó döntött úgy, hogy nem hagyja kárba veszni az egy százalékot, így 10,5 milliárd forintban részesül a 28 241 kedvezményezett. A tavalyihoz képest negyvenezerrel többen ajánlották fel ezt a fajta segítséget.

Az adóhivatal adataiból kiderül, hogy megyénkben idén közel harmincötezren rendelkeztek adójuk egy százalékáról,

ezerrel kevesebben, mint tavaly, viszont negyvenhárommal több, vagyis 939 civil szervezet osztozik a közel kétszázmillió forinton, szemben a tavalyi 167 millióval.

Megyénkben évek óta a jászberényi, főként mentőkutyák kiképzésével foglalkozó Kutyákkal az Életért Alapítvány a legkedveltebb civil szervezet. Idén is nekik utalják a legnagyobb összeget, közel tizenhétmillió forintot, ami mintegy négymillióval több, mint tavaly. A felajánlók száma is növekedett 2020-hoz képest, 2828-ról 3084-re.

Második a szolnoki Kéz a Mancsért Civil Állatvédő Egyesület, rájuk 870 ember gondolt, és 5,4 millió forinttal gazdagodnak. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig a karcagi Kóbor Szívek Állatmentő és Környezetvédő Alapítvány állhatott fel közel ötmillió forintos összeggel, ami 883 felajánlótól érkezett. Ez a civil szervezet tavaly még a megyei top tízes lista hetedik helyét foglalta el kétmillió forinttal és 455 támogatóval. Az idei top tízben egyébként csak annyi változás történt tavalyhoz képest, hogy felkerült a listára az Alapítvány a Jászberényi Állat- és Növénykertért, illetve a Tradicionális Pránanadi Központi Alapítvány, kiütve a Kisújszállási Kutyabarát és Állatvédő Civil Egyesületet és a Fegyvernek Lakosságának Egészséges és Biztonságos Életéért Alapítvány.

Az adatokból kiolvasható, hogy megyénkben idén huszonhárom civil szervezetnek sikerült több mint egymillió forintot elérnie, ezek közül tíz állatokkal foglalkozik.

A legkevesebb összeget a tiszafüredi Zöldutat Alapítványnak utalják, 1574 forintot.

– Úgy gondolom, ez a rengeteg felajánlás főként a hosszú évek alatt kialakult ismertségnek köszönhető – nyilatkozta hírportálunknak Szabó Gábor, a Kutyákkal az Életért Alapítvány elnöke.

– Nagyon sok emberrel tartjuk a kapcsolatot különböző csatornákon, például a Facebookon vagy e-mailen, de emellett próbáljuk megtalálni azokat a leendő támogatóinkat is, akik eddig nem ismertek minket. Az a kampány, amit korábban folytattunk, hogy személyesen találkoztunk az emberekkel a nagyáruházakban, a Covid miatt nem működött az elmúlt két évben, ezért nagyobb hangsúlyt fektettünk az online vagy papír alapú levéllel való kapcsolattartásra. Úgy tűnik, sikeres volt ez a módszerünk, de nyilván ehhez hozzájárult az is, hogy maga a tevékenység, amit végzünk, a köztudatban úgy él, hogy pozitív és szükséges. Igyekszünk is ennek megfelelni, hiszen soha nincs olyan riasztásunk, aminek ne tudnánk vagy ne akarnánk eleget tenni. A bevetéseink számáról egyébként elmondható, hogy a Covidot megelőző időszakban évi harminc körül volt, most ez lecsökkent tizenötre, vagyis a járvánnyal egybeeső időszakban kevesebb eltűnési ügyben kérte a rendőrség a segítségünket – fűzte hozzá.

Mint megtudtuk, jól jön az alapítványnak a felajánlott összeg, mivel egy jelentős építkezés kezdődött el a kiképzőbázisukon. Már készülnek az új oktatóterem tervei, ahol nemcsak mentőkutyás, hanem szolgálati és sportkutyás szemináriumokat is tarthatnak majd. A másik nagy beruházásuk az alapítvány állatotthonának a bővítése és felújítása.

– Erre azért van szükség, mert már nem tudjuk tartani a lépést azzal a megnövekedett igénnyel, ami a nyakunkba szakadt, a veszélyben lévő kutyáktól kezdve a Jászságban talált elgázolt, sérült állatokig – árulta el Szabó Gábor. – Arra törekszünk, hogyha nem is lesz állandó állatorvosunk, de egy gyors állatorvosi beavatkozást el lehessen végezni egy erre alkalmas helyiségben. Emellett továbbra is folyik a mentőkutyák képzése a bázisunkon. Idén összesen tizenhat ebet vizsgáztattunk az IRO, vagyis a Nemzetközi Mentőkutyás Szervezet teljesítménybírói előtt.

Borítókép: Kéz a Mancsért Civil Állatvédő Egyesület, örökbefogadó nap

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában