találkozó

2021.10.10. 12:28

Hatvan éve köszöntek el a karcagi gimnáziumtól az egykori diákok

Hatvan éve, a Gábor Áron Gimnáziumból indult el a nagybetűs életbe huszonöt negyedikes diák – a napokban pedig már hatvanéves találkozójukat tartották. A rendhagyó osztályfőnöki órán először egymással találkoztak, majd kedves osztályfőnökük, Katona Mihály otthonában várta az osztályt.

Daróczi Erzsébet

Egy közös képre is összeálltak az 1961-ben végzett 4/C osztály összegyűlt tagjai

Forrás: Beküldött fotó

Fotó: DEDE LILLA

– Szép életkort adott a Jóisten a tanár úrnak. Életének kiteljesedésével élvezheti annak a sok-sok kedves diáknak a szeretetét, megbecsülését és tiszteletét, akiket tanított, közöttük a miénket is – mondta Pánti Ildikó, aki társai nevében köszöntötte otthonában szeretett osztályfőnöküket.

– A diákévek nem térnek vissza, de az emlékek megmaradnak, kötnek bennünket egy intézményhez, egy városhoz a régi utcákkal, a szülői házzal, benne drága szüleink emlékével, a diákévek felejthetetlen emlékeivel. Kegyelettel és szeretettel emlékezünk egykori kedves tanárainkra, osztálytársainkra, akik már nem lehetnek közöttünk. Még sok-sok szeptembert kívánok mindannyiunknak egészségben! – fogalmazott Pánti Ildikó.

Egy közös képre is összeálltak az 1961-ben végzett 4/C osztály összegyűlt tagjai
Fotó: Beküldött fotó

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában