2021.10.31. 14:38
Tavaly is gond nélkül teljesítették feladataikat a szolnoki tűzoltók
Folyamatosan garantálták a térség biztonságát.
Dékány László alezredes (balra) tájékoztatta a képviselőket
Fotó: Hartai Gergely
Csütörtökön délelőtt ülésezett a városi közgyűlés, az eseményen a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szolnoki kirendeltségének tavalyi tevékenységéről is beszámoltak. Tájékoztattak továbbá a megyeszékhely tűzvédelmi helyzetéről is. Dékány László alezredes, parancsnok mondandójában felidézte: a szolnoki tűzoltóság működési területéhez huszonnégy település tartozik.
Csak Szolnokon több magasépületre és két kórházra is figyelnek, de látókörükbe tartozik egyebek mellett az ipari park és a 4-es számú főút is, mely meglehetősen sok gondot okoz.
– A tűzoltóság rendelkezik többek között három gépjárműfecskendővel, vízszállítóval, valamint működtetünk egy regionális mentőbázist, amely egy daruból, két hordozójárműből és öt speciális konténerből áll – hívta fel a hallgatóság figyelmét a parancsnok, hozzátéve, hogy tűzoltóik az elmúlt esztendőben megfelelően ellátták feladataikat és probléma nélkül teljesítették a tűzoltási és műszaki mentési feladatokat.
![](https://cdn.szoljon.hu/2021/12/D9hOEuBBPcxrlGkcd7ASUve66pPnJgWgSa772fIbjRw/fill/2560/1920/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ExNTgyOTRmZmZkYjRiMmQ4NTBkM2IwZmMxYTU2ZTVj.jpg)
Fotó: Hartai Gergely