koszorúk

2021.10.25. 15:58

Újrahasznosították a piros-fehér-zöld szalagokat Tiszasülyön

Koszorúkat osztott az ünnepre Tiszasüly.

Kovács Berta

Bertalanné Drávucz Katalin jászladányi polgármester is vehetett át koszorút Nagy Richárdtól, Tiszasüly első emberétől

Fotó: Nagy Balázs

Nemzeti ünnepünkhöz kapcsolódóan hasznosítottak újra piros-fehér-zöld színű szalagokat diákok bevonásával a településen.

– A szolnoki Szféra-Tisza Kft. ügyvezetőjével, Pap Gyulával még régebben beszélgetve szóba került, hogy temérdek nemzeti színű szalag megmaradt, melyek az átadó rendezvényekhez készültek – számolt be a kezdeményezésről Nagy Richárd polgármester.

– Még tavasszal elkezdtünk gondolkodni rajta, mit lehetne ezekkel a maradékokkal kezdeni, hiszen a rajtuk lévő felirat miatt más avatórendezvényekhez már nem használhatóak. Az alpolgármesterrel is átbeszéltük a kérdést. Végül azt találtuk ki, hogy nemzeti ünnepekre készítünk koszorúkat iskolások bevonásával. Az ötletet Pócs János, a térség országgyűlési képviselője is támogatta, ő finanszírozta az egyéb alapanyagok beszerzését. Első körben október 23-a kapcsán készítettünk annyi koszorút, hogy minden jászsági és Tiszasüly környéki településnek jusson. Felvettük a kapcsolatot az érintett polgármesterekkel, ők is pozitívan értékelték az ötletet – fejtette ki Nagy Richárd.

Bertalanné Drávucz Katalin jászladányi polgármester is vehetett át koszorút Nagy Richárdtól, Tiszasüly első emberétől
Fotó: Nagy Balázs

A koszorúkat felső tagozatosok készítették a könyvtárban az intézmény ügyes kezű munkatársainak vezényletével. Alkotásaikat el is juttatták az érintett településekre.

– Ezzel a gesztussal is szeretnénk ráirányítani a figyelmet arra, hogy a nemzeti öntudatot apró dolgokkal is lehet erősíteni. A piros-fehér-zöld színű kellékek, szalagok sem arra valók, hogy kidobják őket, mivel ezek is nemzeti jelképek. A közös munka révén ezt a gyerekek is megtanulják – hangsúlyozta a polgármester. Eme projektet a jövőben is folytatnák.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában