A rékasi testvérek lovassport iránti szeretete a nagyszülőkig vezethető vissza

Egy tehetséges testvérpár, akik számára a lovak iránti hűség és szeretet egyenlő a lélegzetvétellel. Mindez nem is csoda, hiszen az állatokhoz fűződő ragaszkodásuk egészen a nagyszülőkig nyúlik vissza, ugyanis nagyapjuk, Szabó Béla és édesapjuk, Szabó Csaba révén beleszülettek a lovas életbe. 

– Édesapánk és tatánk mindig arra törekedett, hogy megszerettessék velünk a díjugratást – meséli Szabó Dorina Etelka. 

– Nagyon hálásak vagyunk, hogy megkedveltették velünk. Óriási öröm a mindennapokban, hogy iskola után kimehetek a lovakhoz, és velük foglalkozhatok. Ebből fakadóan rengeteg tervem van a jövőre nézve, szeretnék minél jobb helyezéseket elérni. A későbbiekben pedig továbbtanulni, és fejleszteni a lovassportot. Dorina testvére, Szabó Luca Julianna a Szolnoki SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Is­kola elsőéves cukrász-szaktechnikus tanulója. 

– A későbbiekben szeretném minél jobban elsajátítani a szakmámat, és az egyik legnagyobb vágyam, hogy továbbvigyem a családi vállalkozásunkat, és a lovakkal, az állatokkal foglalkozzak – avat be terveibe Luca. 

– Hálás lehetek, két éve kaptam meg a lovamat, Karcsit, akivel együtt fejlődünk, mert velem kezdett el versenyezni. A sok gyakorlásnak köszönhetően ez volt a legsikeresebb évünk, ugyanis áprilisban a simonpusztai versenyen például a 90 centiméteres ugrásban, illetve Nagykőrösön, 90–100 centiméteren is nagyon jól szerepeltünk. 

Szerintem a sikerhez vezető úton igazán fontos a ló és a lovas kapcsolata, hiszen nem elég csak cirógatni őket, hanem érezniük kell, hogy törődünk velük. 

– Sok múlik a technikán is, hogy miként üljük meg őket, mert nagyon érzékeny állatok. Dorina a szolnoki Tiszaparti Római Katolikus Gimnázium és Általános Iskola tanulója, középiskolai tanulmányait követően a Budapesti Testnevelési Egyetem lovas szakedzői tagozatán szeretne továbbtanulni, később pedig agrárdiplomát szerezni. 

– Mindig igyekszem előre tervezni, és sokat tanulni – mondja a tizenhét éves Dorina. 

– Ráadásul azt vettem észre, hogy lovaglás után sokkal fogékonyabb vagyok a tanulásra. Sosem unatkozunk a testvéremmel, mindig van mit csinálni, ezáltal hasznosan eltölteni az időt. Ahogy Luca is említette, nagyon fontos, hogy az edzésen kívül is legyen kapcsolatunk a lóval. Maximusszal lovagolok, őt mi tenyésztettük, nálunk született. A lovakkal sokat kell foglalkozni a munka elején és végén is: ápolni és gondozni, jutalomfalattal és szeretettel buzdítani őket, melynek köszönhetően egy idő után hozzánk szoknak, és megjegyeznek bennünket. 

A 17 éves Dorina stílus versenyszámban tízes skálán általában 7,8–7,9-es eredményt ér el. A tavalyi Pest megyei döntőn ifjúsági kategóriában bronzérmet szereztek Maximussal.

– Az esetek többségében senki nem kap tízes eredményt pontozásnál, így kimondottan örülök ezeknek az értékeléseknek – árulja el Dorina. 

– A stílus kategóriánál figyelik a mozgásomat, illetve azt, hogy miként ülöm meg a lovat. Sajnos most Maximus sérült, így az idei év nem volt számunkra a legeredményesebb, azonbaln ez még jobban motivál a következő versenyekre. A legutóbbi, kecskeméti megméretésen, az Airvent országos díjugrató viadalon viszont 120 centiméteren második lettem. A testvérek számára igazi feltöltődést jelent az állatokkal töltött idő. 

– Az, hogy édesapám versenyzett, nagyon motiválóan hat rám – veszi át a szót ismét a 14 éves Luca. 

– Számunkra mindig is természetes volt a versenyzés, hiszen ebben nőttünk fel. A sport meghatározó része az életünknek, ami arra is megtanít bennünket, hogy jól osszuk be az időnket.