én is vagyok!

2021.12.03. 14:10

Fogyatékkal élőknek biztosítanak munkalehetőséget Újszászon

Az ÉN IS VAGYOK! Mozgássérültek Egyesülete célul tűzte ki a súlyosan fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását, hogy értelmes elfoglaltságot, megélhetési lehetőséget biztosítson számukra. Így nagy vágyuk valósult meg azzal, hogy megnyithatták első olyan fióktelepüket, ahol gazdasági tevékenységet végezhetnek az érintettek, egyúttal az egyesület működését is megtámogatva. 

Kovács Berta

Átadták az én is vagyok mozsássérültek egyesület új telephelyét Újszászon. Képünkön Dobozi Róbert polgármester Fehérváry Tünde az egyesület elnöke és Kalo Istvánné alpolgármester látható.

Fotó: Nagy Balázs

Az Újszászon kialakított EnIVa Műhelyt pénteken – a fogyatékkal élők világnapján – avatták fel ünnepélyes keretek között. A rendezvényen az egyesület munkatársai mellett az önkormányzati képviselők is részt vettek, valamint jelent volt támogatóként a Jelmez-Art Kft.

A műhelyben bérmunkában varrási, csomagolási tevékenységet végezhet öt újszászi személy. Már készülnek az egyedi, az érintettek által mozgássérültek számára tervezett, speciális ruha és kiegészítő termékek prototípusai is.

– Újszászon a PLUSZ PONT Közösségi Házunk megnyitása után az önkormányzat felajánlott egy Dózsa György úti használaton kívüli 80 négyzetméteres helyiséget bérleményként, a felújítási költségek beszámításával, a közüzemi díjak fizetésével határozatlan idejű használatra. Ezzel a lehetőséggel örömmel éltünk – nyilatkozta Fehérváry Tünde, az egyesület elnöke.

Átadták az én is vagyok mozsássérültek egyesület új telephelyét Újszászon. Képünkön Dobozi Róbert polgármester Fehérváry Tünde az egyesület elnöke és Kalo Istvánné alpolgármester látható.
Fotó: Nagy Balázs

Elmondta, az épületrész felújítását, akadálymentesítését július végén kezdték meg. A villamos hálózat felújítását az önkormányzat végezte. A vizesblokkot az egyesület újraépítette, több ajtót kicseréltek, a mennyezetet és egy falat felújítottak, szigeteltek. A fűtést modern fűtőpanelek beszerelésével oldották meg. A festés és az ipari pvc padló lerakása után berendezkedhettek az EFOP bértámogatás segítségével foglalkoztatott újszászi varrónők is.

– A felújítási költségek meghaladták a 2,5 millió forintot. Több mint két éve gyűjtöttük az adományokat, ipari kisgépeket, eszközöket az EnIVa Műhelyhez. A tavalyi jótékonysági megyebál bevételének egy része, a személyi jövedelemadó egy százaléka, valamint NEA múlt évi pályázata, ezen felül cégek, magánszemélyek és dolgozóink, tagjaink anyagi támogatása biztosította az anyagi hátteret. A fióktelep akkreditációját a napokban elindítjuk. Jelenleg öt fő foglalkoztatására van lehetőségünk, de bízunk abban, hogy jövő évben bővíthetjük a dolgozói létszámot, mind több sorstársunknak értelmes és hasznos elfoglaltságot biztosítva – adott hangot reményeiknek Fehárváry Tünde.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában