Kiállítás

2021.12.24. 11:25

Kincsekre bukkantak az öcsödi ház padlásán, tárlatot rendeznének be

Az öcsödi Pantó Antal Hagyományőrző Egyesületnek megalakulása óta célja egy saját székhely, ahol rendszeres találkozóikat, kézműves foglalkozásaikat tarthatják, s ahol minden taguk otthonra talál. Egy, a település képét meghatározó ingatlanra esett a választás, melyet a Magyar Falu Program Falusi Civil Alap pályázati forrásának köszönhetően vásároltak meg.

P. Pusztai Nóra
Kincsekre bukkantak az öcsödi ház padlásán, tárlatot rendeznének be

Pasztelyákné Izbéki Róza, az öcsödi Pantó Antal Hagyományőrző Egyesület elnöke

Forrás: Beküldött fotó

– Hosszas keresés után idén sikerült egy olyan ingatlant találni, mely megfelel elképzeléseinknek – emelte ki Pasztelyákné Izbéki Róza, az öcsödi Pantó Antal Hagyományőrző Egyesület elnöke.

A megvásárolt ház olyan építészeti értéket képvisel, amely a szervezet küldetésébe illeszkedik.

– Az 1800-as évek végén már állt ez a karakteres módosparaszt gazdaház, a mai napig megőrizte eredeti állapotát, értékes részleteit. Az oromfala Öcsödre jellemző sajátosság, rendkívül gazdag tégla architektúrával, kovácsoltvas díszelemekkel – mutatta be az ingatlant ottjártunkkor az elnök.

Az egyesület idén a Falusi Civil Alap pályázatának köszönhetően megvásárolhatta a kiszemelt épületet. A szakemberek értékmegőrző felújítást javasoltak.

– Az összeg arra is elegendő, hogy kisebb javításokba is belekezdjünk. Régi alföldi falusi szokás szerint a főépülethez tartozik egy kisház konyhával, gazdasági helyiségekkel. Esetünkben ezek felújítása lett az első teendő, beleértve a teljes villany- és vízvezeték, a csatornahálózat, valamint a nyílászárók cseréjét – részletezte a feladatokat.

A munkákat adományok is segítik.

– Egyesületünkkel nyáron bekapcsolódtunk egy, a Civil Iránytű által meghirdetett követes jótékonysági adományozó programba. Követeinknek és adományozóinknak köszönhetően több mint egy millió forintot sikerült összegyűjteni – számolt be az eredményeikről.

Hozzátette: újabb pályázati források után kutatnak, elsősorban a Teleki László Alapítvány által meghirdetett felé kacsingattak, ennek viszont feltétele volt, hogy az épület helyi védelem alá kerüljön.

– Több nekifutássál sikerült az önkormányzatot megnyerni az ügyünknek, és a szükséges dokumentációk elkészülte után a képviselő-testület, támogatva egyesületünk előterjesztési kérelmét, nemrég döntést hozott a ház helyi védettségéről – emelte ki. Bár tisztában vannak vele, hogy ez még csak az első lépések egyike, mégis számtalan ötletük született eddig is. Egyebek mellett például a kertet is hasznosítanák.

– Tervezünk fűszer- és gyógynövénykertet, valamint tipikus falusi virágokat is ültetünk majd. A fedett kiülőhelyek, kerti sütő és kemence építése helyet biztosítana nagyobb közösségi rendezvényeknek – tette hozzá Pasztelyákné Izbéki Róza.

A területen egy feledésbe merülő falusi építményt is látogathatóvá varázsolnának. Az elnök elmondta, hogy korábban igen fontos szerep jutott a terménytárolásra szolgáló górénak, itt szabadtéri múzeumot, bemutatóteret alakítanának ki. A ház padlásán és kamrájában ugyanis régi paraszti és mezőgazdasági eszközöket fedeztek fel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában