Galériával

2021.12.01. 19:15

Munkásszállót varázsoltak a régi rizshántoló épületéből Karcagon

Egy korszerű, 80 férőhelyes munkásszállót adtak át szerdán a karcagi vasútállomás mellett, a Szatmári cégcsoport beruházásában.

Daróczi Erzsébet

– A volt rizshántoló üzemi központ munkásszállóvá alakításának összköltsége 390 millió forint volt. A projekt az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által meghirdetett „Munkásszállások kialakítása” elnevezésű központi munkaerő-piaci program keretében 213,6 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült.

A beruházás eredményeként egy teljesen felújított, 80 férőhelyes igényes, hotel körülményeket biztosító munkásszállás jött létre a kiszolgáló részekkel.

– A szálló reményeink szerint pozitív hatással lesz Karcag gazdaságára is, a cégek számára segítséget nyújthat a dolgozói állományuk toborzásában és megtartásában is – mondta avatójában Szatmári Zoltán, a Szatmári cégcsoport tulajdonosa, aki hozzátette, február végére a földszinten egy épületgépészeti cikkeket forgalmazó üzletet is megnyitnak.

Szepesi Tibor polgármester köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy a Malom Szállóval valóban egy csodát láthatunk, hiszen akik itt jártak az előző években, évtizedekben, azok egy elhanyagolt irodaépület láthattak, elgazosodott területtel, össze-vissza növő fákkal, betört ablakokkal.

– Aki ma elmegy az épület előtt, az láthatja, hogy egy teljesen megújult épületről van szó. Belülről is egy csoda az, ami kialakult, hiszen nyomaiban sem található meg az egykori irodaépület. Egy olyan minőségi munkásszálló és szálláshely alakult ki az épületből, amely meghatározója lehet és lesz is Karcag turisztikai életének és a szálláshelyeknek. Szeretném megköszönni Szatmári Zoltánnak, a cégcsoportjának, munkatársainak azt, hogy létrehozták ezt a csodát, kialakították, elképzelték és szeretném megköszönni a Magyar Kormány támogatását, amellyel megvalósulhatott ez a beruházás.

Karcag ezzel is szebb, jobb lett és tovább fejlődik

– jelentette ki a városvezető.

F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő beszédében elmondta, jó érzés azt látni, hogy a vasútállomás környéke megújult, és azt gondolom az épület éke Karcagnak. Belülről mint egy csodálatos szálloda, olyan ez a munkásszálló és a januárban nyíló fürdőszoba berendezési szaküzlettel nemcsak Karcag, de az egész térség gazdagodik.

– Az új szállóra büszkék lehetünk, de az egész városra is, hiszen ha körbe megyünk, lépten-nyomon valami megújul, megszépül, bővül, s ez folytatódik majd a következő időszakban is a kormányzati támogatásnak köszönhetően. Elmondhatjuk, hogy a kormány jól dolgozik, az ország gazdasága jól teljesít, ezt köszönhetjük a Karcagról származó pénzügyminiszternek, Varga Mihálynak is, de ez mindannyiunk közös munkája. Minden magyar, aki dolgozik, aki letett valamit az asztalra, az láthatja, hogy gyarapodik az ország és Karcag is. Ilyen régen volt, hogy autópályák épülnek, megújulnak városok, és ide, az Alföld egyik nehezebben megközelíthető pontjára, Karcagra is egyre több beruházás jön – mondta a képviselő.

Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár szerint a munkásszállások fejlesztése program legfontosabb üzenete, hogy elhagyott épületeket újítsanak fel, vegyenek használatba önkormányzatok, vállalkozások, illetve az, hogy ott, ahol munkaerő-piaci hiány keletkezik, legyen lehetőség arra, hogy távolabbról is érkezhessenek munkavállalók, akiknek lakhatást is tudnak biztosítani.

– A nemzeti alapból finanszírozott országosan programban 11 milliárd forint áll rendelkezésre munkásszállók építésére. A legkisebb 80 fős, mint a karcagi, amelynek üzemeltetése négy embernek biztosít munkát. A programjaink közül ez a leglátványosabb, hiszen évek, évtizedek óta üresen álló épületekbe sikerül visszaköltöztetni újra a fejlődés szellemiségét.

Mostantól a Karcagra érkezők is elismeréssel szólnak az elkészült szállóról

– jelentette ki a politikus.

Dr. Berkó Attila megyei kormánymegbízott szerint is példaértékű a Szatmári cégcsoport beruházása, amely a jövő szempontjából is meghatározó.

– Amennyiben ilyen kiemelt beruházások vannak, mint ez a karcagi, akkor azt gondolom nagyon szép jövőt vetíthetünk Jász-Nagykun-Szolnok megyei vonatkozásában az elkövetkezendő időszakra – fogalmazott a kormánymegbízott, aki szerint a malom és annak megújult környezete nagyon komoly gazdasági erőt és potenciálját biztosít majd, mint munkásszálló bármilyen építkezésnél, akár az épülő négysávos M4-es vonatkozásában is a dolgozók elhelyezésénél.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában