2021.12.24. 10:53
Továbbfejlesztenék a szabadstrandot Tiszapüspökin
Ismét pályázott a település a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Programban, a támogatási kérelmet december 15-ig lehetett benyújtani.
A tiszapüspöki szabadstrand Archív fotó: Mészáros János
– Mintegy tizenhétmillió forint értékben olyan – a Hortobágyi Nemzeti Park által is elfogadott – mobil eszközökre pályáztunk, amelyek úgy gondoljuk, feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy a megkezdett strandfelújításunkat be tudjuk fejezni – magyarázta hírportálunknak Bander József polgármester.
– Például mély vizet jelző bójasorra, emellett újabb két mobil lejárót szeretnénk kihelyezni, így a teljes partszakaszon biztonságosan tudnak majd fel- és le közlekedni a strandolók. Mivel vízitúra-útvonalként egylapátos kikötőhelyként üzemelünk, nyársalóhelyeket, kiülőpadokat, napvitorlákat, illetve bérelhető sátrakat terveztünk be. Ami nagyon fontos, hogy a tájékoztató tábláinkat a látássérültek számára is használhatóvá tennénk. Mivel szeretnénk az autókat mindinkább kiszorítani a területről, kerékpárkarbantartó-szigeteket és -tárolókat is szeretnének majd kihelyezni az elnyert forrásból – részletezte a polgármester.