A Harry Potter filmekben is hallhattuk a tószegi Hám Bertalan szinkronját

Az ő hangján szólal meg például a híres Harry Potter filmekben Neville Longbottom, a Rick és Mortyban Frank Palicky, a Mielőtt megismertelek című nagysikerű amerikai-brit romantikus drámában pedig Patrick szerepébe bújt. Illetve hallhatjuk őt a James Bond és a Batman filmjeiben is. Mindezekről és a szinkronszínészet felé vezető útjáról mesélt hírportálunknak.

– Milyen út vezetett a szinkronszínészet felé?

– Részben belecsöppentem, részben pedig tudatos volt, ugyanis mindig is foglalkoztatott a művészet, kerestem a lehetőségeket és mentem irányába. Mindez egy igazán régi történetre nyúlik vissza, hiszen még kilenc éves koromban, nagymamám felhívta a figyelmem egy meghallgatásra, melyet a Magyar Rádió gyermekstúdiója szervezett. Ennek hatására Budapestre utaztam ahol Papp Jánostól, Markovics Ferenctől, illetve Varsányi Anikótól tanulhattam korombeli gyerekekkel. 

Így egyedüli vidékiként jártam a nagyvárosba, ahol egy bizonyos idő után felvételeket készítettünk, és néhányunk hang játékokban is szerepet kaphatott, ami egy igazán izgalmas része volt az életemnek. 

– Egyszer csak Fehér József gyártásvezető látogatott el a rádióba a Mafilm Audio Kft.-től azzal a céllal, hogy olyan fiatalokat keressen akik kaphatóak egy kis szinkronra. A Nincs több suli című Disney mesét kellett szinkronizálni, ahol engem választottak ki a Mikey nevű karakter magyar hangjára. Ezt követően meghallgatást kaptam a Harry Potterbe, Neville Longbottom szerepére, amelyre a Warner Bros studio is rábólintott. Azóta a Neville-t alakító színésznek, Matthew Lewisnak a mai napig én adom a magyar hangot. Később a középiskolát Budapesten végeztem, majd a mindennapi elfoglaltságok közepette a színház vált életem középpontjává, így eltávolodtam a szinkron színészettől. 

Hat évvel ezelőtt viszont újra felkerestek a Mafilm Audio Kft-től, hiszen Matthew Lewis ismét feltűnt egy filmben, a Mielőtt megismertelekben. 

– Akkoriban egy autókkal forgalmazó céget vezettem, azonban kimondottan örültem a felkérésnek, ezért elvállaltam. Később egyre több gyártásvezető keresett fel, melynek köszönhetően vissza csöppentem ebbe a világba. Eleinte különböző háttér hangokat adtam, majd felkértek nagyobb szerepek szinkronizálására is, aminek hatására évek óta főállásként művelem a szakmát.

– Jól tudom, hogy feleségével is ennek köszönhetően ismerkedett meg?

– Pontosan. Egy társulati ülésen ismertem meg Kereki Annát, akivel akkoriban kollégák voltunk. Évekkel később egy szinkronstúdióban újra összefutottunk és felfigyeltem arra, hogy itt van mellettem valaki, akihez érdemes felnőni. Ennek köszönhetően nem csak a munkát, hanem a szerelmet is megtaláltam. 

Előfordul, hogy együtt is szinkronizálunk, legutóbb például egy török szappanoperát készítettünk, amelynek mi voltunk a két főszereplő magyar hangja.

– Mit gondol, sokat változott évek alatt a szinkronizáció? 

– Ez a szakma igazán változatos és pörgős, ugyanis sosem csináljuk kétszer ugyanazt. Nagyon felgyorsult a világ, ezzel együtt a szakma is, így sokkal kevesebb idő adatik meg egy-egy produktumra. Harminc évvel ezelőtt a színészeket összehívták egy nagy vetítésre, ahol a szinkronizálni kívánt darabot levetítették, majd megkapták hozzá az anyagot. Mindez sokkal lassabban működött mint ma, hiszen volt idő ráhangolódni egy egy karakterre. 

Ma már a legtöbb esetben - ha a rendező nem készít fel - körülbelül egy másodperce van az embernek levenni azt, hogy az ő hangján megszólaló személy hogyan érzi magát: mérges? boldog? vagy épp örömkönnyeket hullat? 

– Egyik stúdióból rohanunk a másikba és egyszer csak azon kapja magát az ember, hogy egy főzős filmet narrál, később pedig egy filmet szinkronizál. Volt egy sorozat, amelyben egy felnőtt férfi hangját alakítottam, akire igazán nagy hatást gyakorolt árvasága. Egyszer kiment a temetőbe a szüleihez tanácsot kérni, és egyik pillanatról a másikra, elképesztő módon elkezdett zokogni és magába roskadni. Mindez egy tíz perces jelenet volt, amit sikerült egyhuzamban felvenni, hiszen elég volt arra gondolnom, hogy mennyire szeretem a szüleimet és milyen jó lenne többször találkozni velük. Ezt követően átmentem egy másik stúdióba, ahol egy aranyos kis mókus figurát alakítottam, akivel állandóan szerencsétlen dolgok történnek. 

A mindennapi életünkre éppen ezért kimondottan nagy hatást gyakorol, hiszen számos szépsége mellett, érzelmileg megerőltető is tud lenni.

– Mi volt a legkedvesebb alakítása ?  

– A pályám elejét jelentette a Harry Potter. Az egyik legnagyobb dolog számomra, hogy helyet kaptam a filmben. A gyerekkoromat idézi elő bennem, hiszen együtt nőttem a filmsorozattal és Neville karakterével. Viszont nem tartom ügyesnek az akkori szinkronhangom, hiszen tíz-tizenegy évesen csöppentem ebbe a világba és nem volt tudatos a hangjátékom. 

Azonban ahogy idősödtem, Neville is felnőtt, kezdte kinőni magát a filmben, így azt vélem felfedezni, hogy nekem is egyre jobban ment a szerepformálás. 

– Ma már úgy látom, hogy mindez egy igazán komplex dolog, hiszen nagyon sokat számít egy adott figura megformálásában az, hogy mennyi rutinja van az illetőnek. Pár nappal ezelőtt viszont megjelent a Csészefej és bögrearc című rajzfilmsorozat, amit tavaly nyáron készítettünk. Hamvas Dániel kollégámmal együtt alkottuk a két főszereplő hangját, amit kimondottan élveztünk. Ezalatt a munka alatt annyira jól szórakoztam, hogy teljesen belopta magát a szívembe.

– Ennek hatására mit gondol a magyar szinkronról?

– Szerintem a magyar szinkron világszínvonalú. Sok lehetőség van ma már arra, hogy eredeti nyelven nézzünk filmeket, és vannak esetek amikor jobb is, mint a magyar. Azonban számtalanszor észreveszem, hogy sokkal színesebb a mi nyelvünk. 

Nagyon izgalmas és fordulatos, és ha mindezt jó rendezők csinálják, és szuper színészek szájába adják, akkor nagyszerű dolgokat hozhatunk létre, melyeket élvezettel lehet fogyasztani. 

– Sajnálatos módon azonban nem tudunk tájszólásokat megjeleníteni. Például egy olyan filmben, ahol igazi afroamerikaiak szerepelnek és nagyon szépen nyomják az ő eredeti nyelvükön a szöveget, mi csak megpróbálunk lazák maradni és utánozni őket, ami általában nem sikerül. Ellenben mindig jó érzés azt hallani, amikor valaki úgy gondolja, hogy egyáltalán nem ismeri fel a hangom egy adott filmben vagy sorozatban. Mindez számomra egy nagy elégtétel, hiszen akkor nem Hám Berci voltam, hanem az adott karakter, akit a hangommal megszemélyesítettem. Nagy hatással van rám például Kálid Artúr munkássága is, akivel egyszer szerencsém volt együtt dolgozni. 

A művész úr a lehető legnagyobb lazasággal szinkronizált, mindezt úgy, hogy a szem mozdulatát is leszinkronizálva a karakternek. Én pedig csak ott ültem az államat felpolcolva, majd megjegyeztem magamnak: szóval így is lehet csinálni! 

– Ezalatt a kis idő alatt rengeteget tanultam és rájöttem, hogy sokkal gyorsabb a szinkronizáláshoz vezető út, ha azoktól tanulunk, akik már letettek valamit az asztalra.