Veszélyes betegségeket terjeszthetnek

2022.02.28. 06:55

Idén korábban támadnak a kullancsok a Jászkunságban

Bár Jász-Nagykun-Szolnok megye nem tartozik a fokozottan fertőzött területek közé, már most sem árt vigyázni a kullancsokkal. A veszélyes vérszívók ugyanis a szokásosnál jóval korábban jelentek meg térségünk füves-fás területein, és többfajta, akár végzetes betegséget is terjeszthetnek.

Molnár-Révész E.

Állataink esetében is fontos a megelőzés Illusztráció: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

– Körülbelül másfél hete történt... hatéves fekete német juhász kutyánk az egyik éjjel véreset vizelt, majd rohamosan romlani kezdett a mozgáskoordinációja. Azonnal elvittük az állatorvoshoz, de a gyors és szakszerű beavatkozás ellenére sem tudtuk már megmenteni – mesélte szomorú történetét Mészáros Noémi. 

Pedig a fiatal szolnoki hölgy a sétáltatások után rendszeresen átnézte kedvencét, ám a sűrű, fekete bunda miatt nem vette észre azt az egy, halált okozó kullancsot. Kutyáját a hazánkban leggyakrabban előforduló babézia nevű kórral fertőzte meg a vérszívó. 

A hazánkban gyakorinak számító közönséges kullancs a párás levegőben életképes. Ezért megyénkben is leginkább az erdős, sűrű aljnövényzetű helyeken fordul elő, ahol a legkisebb a hő- és páratartalom-ingadozás. 

Megtalálható ugyanakkor lakott területen – parkokban, kertekben – is. 

 

– Jász-Nagykun-Szolnok megye nem tartozik a fokozottan kullancsfertőzött területek közé. Ha fertőzött területen sétálunk vagy kirándulunk, ajánlott a kullancsriasztó szerek használata. Lehetőleg kerüljük el a sűrű aljnövényzetet! 

Hazaérkezve mielőbbi vizsgáljuk át testünket, különösen a hajlatokat, a deréktájékot, a fül mögötti részt. 

– Ha találunk bőrbe fúródott kullancsot, mielőbb távolítsuk el a patikákban erre a célra kapható csipesszel – tanácsolja a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya. 

A kullancs hazánkban kétféle embert érintő kór terjesztője. Az egyik az agyhártya- és agyvelőgyulladás – az ezért felelős kullancsencephalitis vírus 0,05 százalékban fordul elő a kullancsokban. A másik a Lyme-kór, az ezt okozó baktérium a vérszívók tizenkét százalékában található meg. A kormányhivatal adatai szerint megyénkben 2017-ben harmincöt, 2018-ban harminckettő, 2019-ben harmincnégy, 2020-ban huszonkilenc, 2021-ben pedig harminchét Lyme-kóros esetet regisztráltak. 

 

Tavaly egy kullancsencephalitis-fertőzést jelentettek, míg a korábbi években egyet sem. A kullancsok aktivitása főleg tavaszra esik, de akár ki is tolódhat. Idegen kullancsfaj megjelenéséről, vagy a honos kullancsok rendhagyó aktivitásáról a kormányhivatalnak nincs információja. 


Forduljunk orvoshoz a tünetekkel

A Lyme-kór állatról emberre terjedő betegség. Jellemző tünete a vándorló bőrpír, mely hét-tíz napos lappangási idő után a csípés helyén jelentkezik. Felléphet láz, gyengeség, fejfájás, izom- és ízületi fájdalom és nyirokcsomó-duzzanat is. A betegség antibiotikummal jól gyógyítható. Korai szakaszában jellemző bőrtünettel érdemes orvoshoz fordulni, ilyenkor nagy biztonsággal diagnosztizálható a betegség.
Mielőbb távolítsuk el a patikákban kapható csipesszel

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában