Galériával

2022.03.07. 15:00

Egy év kihagyást követően léptek színpadra a fiatal szólisták Tiszafüreden

A szakmai zsűri bronz-, ezüst- és aranyoklevéllel, valamint különdíjjal jutalmazta az előadásokat.

Ujvári László

Forrás: Ujvári László

Második alkalommal tartottak néptánc szólóversenyt a Tisza-tónál, egy év kihagyással került sor a II. Tisza-tavi Szólótáncversenyre.

Hétvégén, március 5-én szombaton zsúfolásig telt szájmaszkos emberekkel a tiszafüredi Kovács Pál Művelődési Központ, ahol a Tisza-tavi Alapfokú Művészeti Iskola rendezte meg az ifjúsági szólótáncversenyét.

A hétvégi alkalmon huszonöt produkcióban harmincnál is több fiatal lépett színpadra, hogy számot adjon tudásáról és rátermettségéről. A szakmai zsűri bronz-, ezüst- és aranyoklevéllel, valamint különdíjjal jutalmazta az előadásokat, a talpalávalót pedig a Pipás Zenekar húzta.

Még 2020. március elején Tomajmonostorán, éppen a koronavírus-járvány hazai megjelenése előtti napokban került sor az első ilyen versenyre. A fiatalok azóta először léphettek színpadra a saját rendezésű szólóversenyen, de szerencsére számos meghívásnak eleget téve, fesztiválokon, falunapokon és kulturális rendezvényeken mutathatták meg tudásukat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában