Kassai úti Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

2022.03.24. 19:55

Egyedül otthon címmel tartott előadást az iskola rendőre

A szolnoki bűnmegelőzési szakember a biztonságos otthon tartózkodásról tartott a kisiskolásoknak előadást.

Szoljon.hu

Fotó: Police.hu

A szolnoki Kassai úti Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában az iskola rendőre, Volter Ildikó c. r. őrnagy tartott D.A.D.A. órát a  3. osztályos tanulóknak Egyedül otthon címmel, március 22-én – írja a police.hu.

Az iskolarendőr azzal nyitotta gondolatait, hogy nemcsak az utcán leselkedhet veszély rájuk, hanem az otthonukban is, amikor egyedül tartózkodnak a négy fal között. Az egyedüllétnek is vannak szabályai, amelyek a biztonságukat szolgálják, ezek betartása éppen azért fontos, hogy ne történjen baj.

Megemlítette azt is, hogy számos olyan tárgy vagy készülék található a lakásban, amelyek kezelése kellő körültekintést igényel, különösen a gyerekektől (például elektromos eszközök, szerszámok, kés, stb).  A rendőrnő és a nebulók megvitatták azt, hogy használhatják-e ezeket az eszközöket szülői felügyelet nélkül.

Beszélt a a kisdiákoknak arról is, hogy a lakásban megtalálható, fogyasztásra alkalmas élelmiszereken kívül számos olyan anyag is lehet a házban, amelyhez tilos hozzányúlni, hiszen szájba, szembe, bőrre kerülve irritációt, sőt maradandó egészségkárosodást  vagy súlyos esetekben halált okozhat. A tanulók ügyesen csoportosították a veszélyes/veszélytelen anyagokat.

A rendőrnő hamarosan ismét ellátogat a 3. osztályba, ekkor szituációs játékokon keresztül azt gyakorolják, hogy mit tegyenek akkor, ha az otthon tartózkodásuk során idegen csenget be a lakásba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában