Közös program

2022.04.24. 06:50

Nagycsaládként ünnepeltek az összetartó nevelőszülők Csépán

Birkanyírással, locsolkodással, pörköltfőzéssel töltötte a húsvéthétfőt kilenc család, összesen ötven gyermekkel. Ez már önmagában érdekesség, de ha hozzátesszük, hogy a gyermekek többsége gyermekvédelmi gondoskodásban nevelkedik és a felnőttek nevelőszülők, akkor még különlegesebbnek számít az összejövetel. Zana Krisztián és Molnár Julianna otthona gyerekzsivajtól volt hangos, az udvar pedig megtelt szeretettel ezen a napon.

Munkatársunktól

Fotó: Sándor Judit

Fotó: Sandor Judit

Már a Béke utca közepén lehetett érezni az ínycsiklandozó pörkölt illatot és a ház előtt parkoló autók száma is jelezte, sokan jöttek ide vendégségbe. Nevelt és saját gyerekek, nevelőszülők és hozzátartozóik, nagymamák, barátok népesítették be a család otthonát a konyhától a kertig. Mindenki ismerősként köszöntötte egymást.

A gyermekekért vállalt felelősség hozta őket össze

Mint megtudtuk, ez a társaság gyakran jár össze. A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató nevelőszülőiről van szó, akik Csépán, Cserkeszőlőn, Kunszentmártonban, Mezőtúron, Tiszaföldváron és Martfűn élnek, családjukból kiemelt gyermekeket nevelnek és mindannyiuknak Csongrádi Gyöngyi a nevelőszülői tanácsadója.

– A nevelőszülői tanácsadó az a munkatársunk, aki úgy áll a nevelőszülői családok mellett, mint egy pillér. Ő is részese a mindennapi munkának: figyelemmel kíséri a nevelt gyermekek fejlődését, segítséget nyújt a velük kapcsolatos ügyek intézésében. Emellett különféle élményprogramokat szervez. 

Gyöngyi ebben nagyon aktív, jól összefogja a hozzá tartozó tizenkét családot, szinte minden hónapban vannak rendezvényeik, amik a felnőtteknek és az általuk nevelt gyermekeknek egyaránt élményt jelentenek

– mondja a csépai nap kapcsán Bulla Erika, a szolgáltató területi igazgatója.

A sok közös programnak meg is van az eredménye: egy nagycsaládként beszélnek magukról az összetartó nevelőszülők, akik a húsvéthétfőt is együtt töltötték. A kellemest összekötötték a hasznossal: erre a napra időzítették a házigazdák negyvenkét birkájának nyírását, hogy a gyerekek sokasága ilyet is lásson.

A birkanyírás, locsolkodás, tavaszi hagyományok

Már az első mozdulatoknál kiderült, az egyik nyíró, a férj, Zana Krisztián.

– A birka a nyári nagy meleget nem tudja elviselni a télire növesztett nagy gyapjúban, ezért kell egy évben egyszer, ilyenkor tavasszal levágni. Mi, a csapatunkkal sok helyre járunk, márciustól júniusig folyamatosan csináljuk, volt, hogy harmincötezer birkát nyírtunk meg. Itt most körmölés is lesz, ez a sántaság elkerülése miatt fontos. 

A birka olyan jószág, amelynek esetében a betegséget muszáj megelőzni, mert gyógyítani szinte lehetetlen.

– Ezért most védőoltást is kapnak, tehát sok mindent láthatnak a gyerekek – meséli a hagyományos mezőgazdasági munkavégzésről a családapa.

Amíg a nyírás zajlott, az anyukák az asztal körül tüsténkedtek: kenték a palacsintákat a palacsintaevő versenyre, szelték a süteményeket, készítették a csokitojásokat a locsolásért cserébe – mert természetesen ez sem maradhatott el. A kislányok szépen sorban ülve hallgatták meg a verseket és tartották illedelmesen oda a kölnivízért hajukat a locsolkodóknak.

Nagyon szép kislány! Tiszta anyukája!

A házigazda Julianna és Krisztián két saját gyermekükkel együtt még négy gyermeket nevelnek. Fiatalok ők maguk is, és még csak öt éve nevelőszülők, de jól érzik magukat ebben a szerepben.

– Mi, nevelőszülők és a gyerekek is ismerjük egymást, jó találkozni, beszélgetni, amíg a gyerekek játszanak. Örülök, hogy megtiszteltek a többiek azzal, hogy eljöttek hozzánk – emeli ki Molnár Julianna.

A fiatalasszony egygyermekes anyukaként, anyósa példáját követve vált nevelőszülővé. Még 2016-ban végezte el a tanfolyamot, és nem sokkal később megkapta az első gyermekeket, egy hármas lány testvérsort, akiket öt év után hazagondozott, azaz visszakerülhettek a saját szüleikhez.

Az azóta eltelt időben szült még egy kisfiút, és érkezett három nevelt fiú, illetve egy kislány a családba.

– Nálunk nincs különbség a nevelt és a saját gyermek között. Volt, aki ránk csodálkozott, hogy ilyen fiatalon, ennyi gyerekünk van, de én nem szoktam soha magyarázkodni, közülük melyik az enyém és melyik nem az. A legaranyosabb eset az orvosnál történt, ahol a nevelt kislányommal voltunk és a doktornő így gratulált hozzá: Nagyon szép kislány, tiszta anyukája!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában