2022.04.24. 07:00
Sokan tesznek emelt érettségit a Jászkunságban
A legtöbben angol nyelvből, történelemből, biológiából, illetve informatikából.
Fotó: Illusztráció/Shutterstock.com
Közel négyezren tesznek érettségi vizsgát megyénkben a tavaszi vizsgaidőszakban – közölte a megyei kormányhivatal. Összesen százhuszonhat érettségi vizsgabizottság dolgozik majd májusban és júniusban; előttük kell számot adni a középiskolai tananyagból az érettségizőknek.
A hivatal adatai szerint a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is sokan jelentkeztek emelt szintű érettségire, negyvenhat tárgyból több mint ezerkilencszáz vizsgázó szeretné bizonyítani kiemelkedő tudását. A legtöbben angol nyelvből, történelemből, biológiából, illetve informatikából.
A tájékoztatás szerint az írásbeli érettségi vizsgákra május másodika és huszonharmadika között kerül sor, az emelt szintű szóbeliket június elseje és kilencedike között, a közép szintű szóbeli vizsgákat pedig június tizenharmadika és huszonnegyedike között tartják megyénkben is.