2022.05.03. 06:50
A tanárok szerint is diákbarátnak bizonyult az idei középszintű irodalom érettségi
Hétfőn délelőtt kilenc órától országszerte megkezdődtek a magyar nyelv és irodalom érettségi vizsgák. A diákoknak emelt és középszinten is összesen 240 perc állt rendelkezésükre, melyből 100 pontot szerezhettek meg. A megyeszékhelyen több mint 1300 diák állt neki a magyar nyelv és irodalom érettségi megoldásának.
Fotó: Nagy Balázs
Két különböző feladatlapot kellett megoldaniuk a fiataloknak, melyből az elsőre 90 percet kaptak, ami egy 60 perces szövegértési és egy 30 perces szövegalkotási részből állt. Az utóbbinál kettő közül választhattak: érvelés vagy egy 120-200 szavas gyakorlati szövegműfaj elkészítés. Az idei magyar érettségi feladatokról a Dóra Krisztina, a Széchenyi István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium magyar nyelv és irodalom tanára, illetve a Verseghy Ferenc Gimnázium magyar nyelv és- irodalom, valamint történelem szakos tanára, Szűcs Sándor nyilatkozott.
Középszinten egy klasszikus szerkezetű Szabó Magda novellát kaptak a diákok, melynek az elemzése nem okozhatott problémát – magyarázta Szűcs Sándor, irodalomtanár.A összehasonlító elemzésben pedig Janus Pannonius- és egy Juhász Gyula-verset kaptak, amelyről eldönthették, hogy a novellát elemzik, vagy pedig a két vers összehasonlításán dolgoznak. Szerencsés helyzetben voltak a fiatalok, hiszen tanóra keretében a két versből legalább az egyiket biztosan elemezte már mindenki, ezért úgy gondolom, hogy jó feladatsorral nézhettek szeme a végzős tanulók.
– folytatta.
A második feladatlap megoldására 150 percet kapnak az érettségizők, ahol szintén választani lehetett, hogy egy műértelmező szöveget kell megírni, amelynek 400-800 szóból kell állnia. Ez lehet egy mű értelmezése vagy két mű összehasonlító értelmezése.
A középszintű feladatsor idén is diákbarátnak bizonyult – kezdte mondanivalóját Dóra Krisztina magyar nyelv és irodalom tanár.
– A szövegértő feladatok kérdései nagyrészt visszakereshetőek voltak az írásból. Szabó Magda novellája is kifejezetten olvasható és értelmezhető volt az idei középszintű érettségiben, azonban nem a klasszikus novellaelemzési szempontok alapján kellett elemezni, ami megzavarhatta a tanulókat. Ugyanis gondot okozhatott a feladat értelmezése, hogy mit értünk pontosan "elbeszéléstechnikai eszköz" kifejezés alatt.
Kifejezetten örültem azonban az összehasonlító verselemzésnek, ugyanis olyan szöveggel is találkozott a vizsgázó, amit már a tanulmányai során megismert. Hiszen Janus Pannonius: Búcsú Váradtól és Juhász Gyula: Várad című versét kellett elemezni a tanult verselemzési szempontok alapján. Évek óta foglalkozom emelt szintű érettségire való felkészítéssel, így azt gondolom, hogy az idei feladatsor is kedvezőnek bizonyult. Öt évvel ezelőtt változott az érettségi, azóta a feladatlap nehézsége diákbarátabb lett, hiszen kevesebb műveltségi feladatot lelhetünk fel bennük. Idén kreatív írást is tartalmazott a feladatlap, mely eddig nem volt jellemző a emeltszinten, ezzel szemben Pilinszky János Örökkön örökké című versének az elemzése több fejtörést okozott a fiatalok számára.
A Verseghy Ferenc Gimnáziumban idén 9 tanuló tett emelt szintű magyar nyelv és irodalom érettségit.
Véleményem szerint az emelt szintű feladatsor középszintűvel ellentétben komoly kihívás elé állította még a legjobbakat is – folytatta mondanivalóját az irodalomtanár
– Három feladattípus köré rendeződik az emelt érettségi, hiszen az első rész egy megadott szöveg, mely a szövegértés köré épül, a második a műértelmező szövegalkotás, a harmadik pedig a reflektáló szöveg alkotás, ami az ars poeticákról szólt.
Zökkenőmentesen zajlott az érettségi a város iskoláiban
Probléma nélkül kezdődött el az írásbeli érettségi vizsga első napja a Szolnoki Szakképzési Centrumban Intézményeiben is. Magyar nyelv és irodalom érettségit a tizenegy szakképző intézményből tízben tettek a diákok. Reggel kilenc órakor összesen 672-en ültek be a padokba, közülük 662-en középszinten, míg tizen emelt szinten írták meg a rendelkezésre álló idő alatt a dolgozatukat. Az írásbeli érettségi vizsgák első napja rendkívüli esemény nélkül telt el, az Oktatási Hivatal által javasolt egészségvédelmi intézkedéseket mindenhol alkalmaztuk, betartottuk.
Megyei diákokat kérdeztünk, milyen érzésekkel távoztak a magyar érettségiről
ZSÖGÖN BALÁZS, SZOLNOK: Számomra igazán érthetőek voltak a feladatok, ezért úgy gondolom, hogy könnyű volt az idei irodalom érettségi. Érvelést és a novellaelemzést választottam az utolsó feladatokban, amiknek megoldása szintén nem okozott gondot. Az előző évek érettségijeiből készültem, és úgy érzem az utóbbi évek feladatsoraihoz képest egyszerűbb kérdéseket kaptunk.

SZABÓ PATRIK PÉTER, TÓSZEG: Azt beszéltük osztálytársammal, hogy valamilyen furcsa oknál fogva egyikünk sem izgult az irodalom érettségi előtt, ez az érzés mindvégig jelen volt a feladatlap kitöltése közben is. Összességében egy sikeres vizsgára számítok, hiszen jó feladványokat kaptunk, ezért azt gondolom, hogy a továbbtanulási pontszámokat is erősíteni fogja ez az érettségi.

STEIN DÓRA, TÓSZEG: Kis bevezetést kaptunk az érettségibe, mert úgy érzem, hogy a többi tantárgy sokkal nehezebb lesz, mint a magyar nyelv és irodalom. A feladatsor első része szerintem jól sikerült, a második fele okozott kis nehézséget, de azt gondolom, hogy jó eredménnyel zártam ezt a feladatsort, hiszen könnyűnek mondható feladványokat tartalmazott.
