Szolnok/Budapest

2022.05.13. 13:55

Sportvezetői és oktatói pályájukat díjazták a Magyar Sport Napján

A május 6-i Magyar Sport Napja alkalmából Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter és Szabó Tünde sportért felelő államtitkár ez évben tizenöt jeles személynek adott át díjat az EMMI Akadémia utcai épületének tükörtermében. Az eseményen felszólalók ugyan a magyar nemzet nevében a hazai sportélet összes kiválóságát méltatták, illetve követendő példának állították őket a felnövekvő sport nemzedékek elé, számunkra azonban beszédes és büszkeségre ad okot, hogy a kitüntetettek között három szolnoki, ízig-vérig sportember is helyet kapott.

Mészáros Géza

Ali Csabáné (középen Szabó Tünde államtitkár és Kásler Miklós miniszter között), Nagy György (jobbról az első a hátsó sorban) és Veres Pál (balról a negyedik) a díjátadó után Fotó: MTI

Az európai kontinens első szabadtéri sportversenyét a Magyar Athletikai Club (MAC) - Magyarország legrégebbi sportegyesülete – rendezte meg 1875. május 6-án Budapesten. Ennek emlékére a kormány 2000-ben hozott határozata alapján ezen a napon ünnepeljük a Magyar Sport Napját. Tisztelegve a magyarországi sport alapjait lerakó elődök előtt és elismerve a magyar sport sikeréért és népszerűsítéséért tett munkájukat, Deutsch Tamás, a Magyar Köztársaság akkori ifjúsági és sportminisztere (Bay Béla-, Csík Ferenc-, Eszterházy Miksa-, Kemény Ferenc- és Kerezsi Endre-) díjakat alapított, melyeket hagyományosan a Magyar Sport Napján osztanak ki. Ez történt idén is.

– Oly’ sok szakember lenne, aki akár jobban is kiérdemelte volna ezt az elismerést – szólaltattuk meg Ali Csabáné Olgát, aki Kerezsi Endre-díjat kapott. 

Tudomásom szerint engem az egyik régi tanítványom terjesztett fel erre a kitüntetésre, köszönöm neki azt, hogy még mindig jó emlékekkel és jó szívvel gondol rám. Nekem az mindennél többet ér, ha egykori tanítványaim megismernek és emlékeznek az együtt töltött hasznos időkre.

– Szervezetten már nem oktatok úszást. Tizennégy éve vagyok nyugdíjban, és ugyanennyi év óta folyamatosan aktívan unokázom – tette hozzá az Aranydiplomás (2021) pedagógus, testnevelő tanár, úszóoktató.Ali Csabáné az általános- és középiskolai tanulmányait Szerencsen végezte, majd Egerben a Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán szerzett biológia-testnevelés szakos tanári, majd 1971-ben kosárlabda edzői oklevelet. 

Pedagógus pályáját az egri Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskolában kezdte. Férjével 1978-ban költöztek Szolnokra. A Koltói Anna úti Általános Iskolában tanított testnevelést, majd 1979-től az iskola állományában maradt és Szolnok város második osztályosainak kötelező úszásoktatását végezte. Közben a Testnevelési Főiskolán úszóedzői oklevelet szerzett és 1981-ben a Szolnoki Vízügy SE főfoglalkozású úszóedzője lett. 1988 és 2009 között a Varga Katalin Gimnázium testnevelő tanáraként dolgozott. A gimnazisták közül elsősorban az Arany János Tehetséggondozó programban tanuló hátrányos helyzetű tanulók úszásoktatását végezte magas szinten.

Szintén Kerezsi Endre-díjat vett át Veres Pál sportszervező, sportmenedzser, a megyei diák- és tömegsportélet egyik „régi motoros” aktivistája, akit, noha ez év elejétől nyugállományban van, de hétköznap, napközben telefonon épp egy sporteseményen értünk utol.

– Kunhegyesen ülök egy zsűriasztalnál. Negyedik korosztályos fiú röplabda megyei diákolimpiai elődöntő van, az itt továbbjutó fogja térségünket képviselni Pünkösdkor, a miskolci döntőben. Nagyon a helyi csapatnak áll a zászló, de majd meglátjuk – beszél a díjazása kapcsán szerzett érzelmei helyett ismét egy sportrendezvényről a „Verespali”. Veres Pál egész élete szorosan összefonódott a sporttal. 

A Szolnok Megyei Tanács Testnevelési és Sporthivatalánál 1985-ben tájfutó versenybírói szakképzettséget, majd 1988-ban tájfutó oktató képzettséget szerzett, a Magyar Testnevelési Főiskola Budapest Továbbképző Intézetében 1988-ban középfokú sportszervező végzettséget, majd 1992-ben a Magyar Testnevelési Egyetemen sportszervező, sportmenedzser végzettséget szerzett. 2011-ben sikeres vizsgával teljesítette a „Sport és az EU” uniós képzést. 1989 és 2006 között a megyei sport szakigazgatási szervezet munkatársaként – melynek neve az idők során többször is megváltozott – munkaköri feladata volt az alap- és középfokú tanintézmények tanórán kívüli szabadidős és felmenő rendszerű diákolimpiai eseményeinek szervezése, lebonyolítása. 

Alkalmazottja volt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Sportszövetségek Szövetségének, ahol a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport Tanács titkári teendőit végezte. 2013-tól a Szolnoki Sportcentrum munkatársaként szervezi a megyei diákolimpiát. Ez év január 13 óta nyugdíjasként szervezi a megyei diákolimpiai versenyeket.

Nem adom fel! Nyugdíjas lettem, de amíg lehet, tovább viszem a diáksport életet, továbbá maradok aktivista a tájfutóknál és a lábtoll-labdázóknál, de hétfőnként még szerelést is veszek magamra, mert várnak az öregfiú-kosarasok

– sorolta tervezett jövőbeli teendőit Veres Pál.

A Bay Béla-díjas Nagy György kajak-kenu mesteredző egyidős a nyolcvan éve működő Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel, amellyel életpályája összeforrt. Edzői munkáját 1965-ben kezdte Dunaújvárosban, a szakedzői diplomáját 1972-ben kapta meg. 1973 óta a korosztályos, majd a felnőtt válogatott mellett is tevékenykedett. Hiánypótló tanulmányokat írt a sportágról, és a Szolnoki Sportiskola vezetőedzőjeként is letette a klub máig tartó sikertörténetének alapjait.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában