Innováció

2022.06.09. 21:19

A virtuális világ hatásait is elemezték a jászberényi konferencián

A társas kapcsolatok kerültek fókuszba.

Illés Anita

Fotó: Pesti József

Innovatív lehetőségek a társas kompetencia fejlesztésében a köznevelés színterein címmel tartottak szakmai konferenciát a helyi campuson a minap. 

A Magyar Pedagógiai Társaság Jász-Nagykun-Szolnok megyei tagozata, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem (EKKE) Jászberényi Campusa és a jászberényi ifjúsági önkormányzat közös szervezésében megvalósult fórumon a szakemberek az alapoktól kezdve, az óvodai nevelésre, majd az iskolai életre fókuszálva foglalkoztak a társas készségekkel és azok fejlesztésével

A konferenciát dr. Varró Bernadett, az EKKE Jászberényi Campusának oktatási és kutatási főigazgatója nyitotta meg, majd Szabó Róza, az Oktatási Hivatal, Szolnoki Pedagógiai Oktatási Központ főosztályvezetője köszöntötte a jelenlévőket. 

Az előadások sorában elsőként dr. Golyán Szilvia egyetemi docens, az ELTE TKK főigazgató-helyettese elemezte a digitalizáció, a virtuális világ társas kapcsolatokra gyakorolt hatásait, és kiemelte a támogató kapcsolatok, kortárs csoportok jelentőségét. 

Dr. Bakonyi Anna pedagógiai szakértő, címzetes főiskolai docens prezentációjában az óvodáskorú gyermekekre, családjaikra és az óvodapedagógiára helyezte a hangsúlyt, hiszen már óvodában fejleszteni kell a szociális készségeket. Műhelymunka keretében szó esett többek között a kreatív írásgyakorlatokban, társasjátékokban rejlő szociális és kommunikációs készségfejlesztési lehetőségekről. 

De különböző stresszkezelési technikákat, interkulturális fejlesztő tréninget, ifjúságügyi pályázatokat is bemutattak a szakemberek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában