Galériával

2022.06.17. 08:48

Civil fórumot tartottak Karcagon

Karcagra ért csütörtökön a Miniszterelnökség megyejáró projektje. A CONTACT MKSZ, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Civil Szolgáltató Központ címbirtokosa által a Morgó csárdában tartott fórumon 10 karcagi és környékbeli településen működő civil szervezet képviselője vett részt.

Daróczi Erzsébet

Fotó: Daróczi Erzsébet

– A megyejárásunk célja, hogy tájékoztassuk a civileket a pályázati lehetőségekről és megkérdezzük őket, ők miben változtathatnának a civil támogatási rendszerben, akár a pályázati, akár a digitális oldalon – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.

Hubai Imre megyei közgyűlési elnök arról adott tájékoztatást, hogy a megyei önkormányzat fennállása óta hogyan segíti a civil szervezeteket egyrészt a közösségi élet megélésében infrastruktúrával és forrásokkal, valamint a társadalmi kapcsolatok építésében különféle rendezvények megszervezésével, hagyományainkra való odafigyeléssel. 

Utóbbira példaként említette a karcagi hagyományőrzőket, akik közül többen jelen is voltak a rendezvényen.

Szepesi Tibor, Karcag polgármesterétől megtudtuk, hogy a városban közel 150 civil szervezet működik az önkormányzat intézményi keretein belül működőktől az iskolai alapítványokon, a hagyományőrző és segítségnyújtó civil szervezetekig. Sok rendezvényt az önkormányzat a civilekkel közösen tud megvalósítani a városban élőkért és az ide látogatóknak. Erre jó példa a jövő heti Karcagi Birkafőző Fesztivál, amelynek saját erőből az önkormányzat sem tudna megvalósítani, így itt is számítanak több civil szervezetre – fogalmazott a városvezető.

A fórumon több egyesület, alapítvány vezetője elmondta tapasztalatait a szakembereknek a NEA pályázatról és szóltak a nehézségekről is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában