Program

2022.08.12. 18:22

Vakokat és látókat is vonzott a szolnoki egészségnap

Az egészséges életmód iránt érdeklődő látássérült és látó emberekkel népesült be pénteken a szolnoki Aba-Novák Agóra Kulturális Központ. Immár tizennyolcadik alkalommal rendezte meg Egy csepp egészség elnevezésű egészségnevelési, sport és szabadidős családi napját a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete.

Kovács Berta

Nagy-Bana Zsanett mozgásterápiás foglalkozásán vakok és látók is részt vettek

Fotó: Kovács Berta

A rendezvény érdekessége, hogy a korábban kimondottan csak a sorstársakat megcélzó rendezvény első alkalommal nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt, bárki betérhetett az utcáról, aki jegyet váltott.

Az érdeklődőket egészségügyi előadások, egyéni tanácsadások, különféle szűrővizsgálatok, masszás és kézműves foglalkozások várták. Megismerhették és kipróbálhatták a fogyatékkal élők számára kifejlesztett segédeszközöket. Volt mozgásterápiás foglalkozás és kézműveskedés, lehetett kérni hajápolási tippeket vagy akár az asztrológiai elemzést is. A Gördögök Kerékpáros és Szabadidő Sportegyesület jóvoltából pedig még a teljesen vakok is kipróbálhatták a tandem-kerékpározást vagy a triciklizést.

A program megnyitóján Szalay Ferenc polgármester is köszöntőt mondott.

– Egyik legsikeresebb rendezvényünk az egészségnap – hangsúlyozta Hulimai János, az egyesület elnökhelyettese, aki masszőrként maga is aktívan részt vett programban. – Fő célunk, hogy minél többen folytassanak egészséges életmódot. Ez a rendezvény a közösségformáló ereje miatt is fontos. Sokan itt találkoznak, megbeszélik hasonló problémájukat – tette hozzá Hulimai János.

A program tombolahúzással zárult, a szelvények megvásárlásával a szervező egyesületet támogatták a látogatók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában