2022.09.20. 17:53
„A teremtett világ élet: óvd azt. Tetteidet irányítsa a föld, lelkedet a menny felé.”
Keresztény felelősségünk a teremtett világban címmel rendezték meg Budapesten szeptember 17-én, szombaton a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének XIII. országos kongresszusát a Parlament Felsőházi termében. A rendezvényen megyénkből a KÉSZ szolnoki csoportjának tagjain kívül többek között törökszentmiklósi, kunszentmártoni, jászberényi és jászalsószentgyörgyi küldöttek vettek rész.
A szolnoki KÉSZ-csoport küldöttsége a Parlamentben az előadás szünetében Beküldött fotó
Az előadások közös mondanivalója az élet védelme volt. Ennek szellemében a szerteágazó területek szakemberei szólaltak fel a konferencián. Makláry Ákos parókusnak, a KÉSZ elnökének, illetve Latorcai Csaba parlamenti államtitkár, területfejlesztési miniszterhelyettesnek a megnyitója után Székely János szombathelyi megyés püspök a teremtett világba beírt objektív isteni rendről, Balog Zoltán dunamelléki református püspök Isten titkainak sáfárságáról osztotta meg gondolatait a hallgatósággal. Zlinszky János egyetemi docens, a PPKE Teremtésvédelmi Kutatóintézetének vezetője Teremtésvédelem: mit kell megtennünk? Miért kell megtennünk?, Nagy István agrárminiszter pedig
„Emberé a munka, Istené az áldás” – agrárium az aszály idején-címmel napjaink egyik legégetőbb kérdéséről fejtette ki nézeteit. A tartalmas programsort Földi-Kovács Andreának, a Védett Társadalom Alapítvány kuratóriumi tagjának Kísértések a teremtésvédelemben, és Velkey Györgynek, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatójának Felelősségünk az egészségünkért és a betegekért-című előadása, majd Zachar Péter Krisztiánnak a KÉSZ társelnökének összegzése zárta.