Szolnok / Galériával

2022.09.14. 16:38

A túljelentkezés miatt szinte lehetetlen bejutni a „bajnok intézményekbe"

Az új szakképzési rendszer célja, hogy minden gyerek megtalálja benne a helyét.

Molnár-Révész Erika

Az aulában a látványos bemutatók zajlottak

Fotó: Mészáros János

Szakképzési bemutatókkal egybekötött szakmai fórumra várta szerdán az érdeklődőket a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Szolnoki Szakképzési Centrummal együttműködésben. A rendezvény célja a képzéssel kapcsolatos újdonságok megismerése és a tudatos pályaorientáció elősegítése volt. 

A Szolnoki Szakképzési Centrum tizenegy tagintézményének számos szakága mutatkozott be szerda délelőtt a szolnoki campus aulájában, az idei Szakképzési Workshop-on.

– Az automatika és az elektronika működéséről tartunk bemutatót.

Robotokat is hoztunk a fiataloknak, hogy ki tudják ezeket próbálni, emellett forrasztásokat, vezérléseket mutatunk be 

– sorolta az egyik pultnál Szalai Antal, a Szolnoki SC Pálfy-Vízügyi Technikum 12. évfolyamos tanulója azt, hogyan mutatják be saját szakmájukat a pályaválasztás előtt álló fiatalabbaknak.

– Szeretnék továbbtanulni ebben a szakmában. Nagyobb gyárakban mindenképpen el lehet helyezkedni a programozással, a gépek vezérlésével. Azért ajánlom a kisebbeknek ezt a szakirányt, mert a robotika a jövő – hangsúlyozta. 

Nem sokkal távolabb ételfestékekkel kísérleteztek a Szolnoki SC Jendrassik György Gépipari Technikum tanulói, a szó szerint is színes bemutatónak nagy sikere volt a diáklátogatók körében.

A vendéglátósok látványos ételekkel, tálalásokkal, az egészségügyisek az újraélesztés bemutatásával demonstrálták munkásságukat.

– A megye szakképzési centruma nagyon sokat tesz azért, hogy minél több fiatal lássa meg a lehetőséget ezekben az ágazatokban. Sokszínű ma a szakképzés palettája, és a magyar kormány is nagyon sokat tesz annak érdekében anyagilag is, hogy a fiatalok ezeket válasszák.

Az is fontos, hogy a gazdaság szereplői is bekapcsolódjanak ebbe a folyamatba, ezt láthatjuk a mai fórumon és workshopon is, hiszen a vállalkozáshoz kerülő fiatal már a képzés során betekinthet a munka világába

– mondta a helyszínen dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő.

Míg az aulában a látványos bemutatók zajlottak, az előadóteremben a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tartott szakmai fórumot. 

– Nagyon sok nehézséggel szembesülünk az utóbbi időszakban, mégis számomra megnyugtató, hogy a múlt évben sok ellentmondással, feszültséggel terhelve, de a megye gazdasági összteljesítménye az előző évhez képest 5,4 százalékkal gyarapodott. A megyék közötti rangsorban ezzel megtartottuk a hetedik helyünket – köszöntötte a jelenlévő vállalkozókat és a szakképzésben résztvevőket dr. Sziráki András, a megyei kamara elnöke. 

Elhangzott, 2020 szeptemberétől új, duális szakképzési rendszer indult, melynek célja, hogy minden gyerek megtalálja benne a helyét, és hogy a piaci kereslet találkozzon a kínálattal. Pölöskei Gáborné, szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár az eseményen elmondta,

az eredmények széleskörűek, jelentősen emelkedett a beiskolázottak száma, emellett az oktatás minősége is nagyon sokat javult.

– Ma már nagyon sok iskolát úgy tudunk nevezni, hogy „bajnok intézményeink”, ez körülbelül az intézmények egyharmada, ahová már nem tudtunk felvenni gyereket, mert olyan jelentős a túljelentkezés. Ugyanakkor még vannak olyan alternatív új utak a szakképzésben, melyeket még inkább el kell terjesztenünk, minden centrumban feladatként tűztük ki, hogy ezek megjelenjenek. 

Ilyen az orientációs évfolyam, ahová azok a gyerekek iratkozhatnak be, akik teljesen tanácstalanok, hogy gimnáziumot, vagy szakképzést, és a szakképzésen belül milyen ágazatot válasszanak. A másik alternatív terület a Dobbantó program, ahová azokat a gyerekeket várjuk, akik az általános iskolában sikertelenek voltak, esetleg többször évet ismételtek. Ők nem kerülnek be közvetlenül a szakképzésbe, de részszakképesítést szerezhetnek 

– mondta az újdonságokról. 

Hozzátette, Szolnokon a felnőttképzés kiemelt terület, ami a vállalatok számára nagyon fontos, mind az átképzés és továbbképzés, mind a szakmaváltás területén. Ezekkel a rövidített képzésekkel, a szolnoki centrum úttörő a többihez képest.

A rendezvényen részt vett dr. György László innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár is, aki arról beszélt, míg 2010 és 2020 között munkaalapú társadalmat épített ki a kormány, most már az a cél, hogy munka és tudásalapú társadalom jöjjön létre. Mint mondta, a Világgazdasági Fórum számításai szerint csak 2020 és 25 között a világban 85 millió munkahely szűnik meg, de 97 millió új jön létre. 

– Akkor tudjuk ezeket a jövőbiztos munkahelyeket itt, Magyarországon létrehozni, hogyha a gyorsan változó technológiai világban gyors válaszokat tudunk adni.

Ezért alkottunk egy új szakképzési rendszert, amely együtt fordul a vállalkozásokkal, és a vállalkozások igényeivel.

– Ma, Magyarországon a szakképzési centrum vezetőinek ismerniük kell a környezetükben működő vállalkozásokat, és velük együtt képezniük a jövő szakembereit, mert ők adják a magyar gazdaság gerincét. Olyan rendszert teremtettünk, hogy erre minden lehetőség megvan – hangsúlyozta az államtitkár.

Mint mondta, az új Munkaerőpiaci Előrejelzési Rendszernek, illetve a szakképzési és felnőttképzési pályakövetési rendszernek köszönhetően néhány hónapon belül megállapítható, milyen szakmára van szüksége a munkaerőpiacnak, hogy a tanuló milyen gyorsan tud egy adott szakmával elhelyezkedni, mennyit kereshet vele. Ezek az adatok a családok számára is támpontot jelentenek majd a pályaválasztás során.

Ingyenes képzések, ösztöndíjak segítik a szakiskolákban tanulókat

Mint azt a szakmai fórumon dr. György László innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár elmondta, anyagi juttatásokkal is ösztönzik az általános iskolásokat arra, hogy szakmát tanuljanak.

– Amennyiben valaki bekerül egy szakiskolába, 16 ezer forint ösztöndíjat kaphat már az első évtől kezdve. Ha technikumba megy, 8000 forintot, ha leteszi az alapvizsgáit és utána elhelyezkedik a duális képzésben, a 100 ezer forintot is megkaphatja munkaszerződés formájában. Ha pedig tanműhelyben helyezkedik el, nem cégnél, akkor is szert tehet 59 ezer forintos ösztöndíjra – sorolta. 

Hozzátette, mindeközben a vállalkozásokat is ösztönzik, hiszen a duális képzésben résztvevő diákok után több támogatást kapnak, mint amennyibe a diákok foglalkoztatása kerül. Emellett a felnőttek előtt is nyitva áll a szakképzési rendszer, hiszen ma Magyarországon két alapszakma, és egy részszakképesítés megszerzése mindenki számára ingyenes. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában