Galériával

2022.09.18. 10:29

Ismét Újszász napját ünnepelték

Huszonötödik alkalommal rendezték meg a város napját Újszászon.

Rimóczi Ágnes

Fotó: Kiss János

Éppen huszonöt esztendővel ezelőtt kapta meg azt a bizonyos kulcsot a településvezetés, mely a város képzeletbeli kapuját nyitja. Negyed évszázad telt el azóta ugyanis, hogy Újszász városi rangot kapott. A jeles esemény tiszteletére azóta minden évben ünnepséget rendeznek, az idei, a jubileum révén még különlegesebb volt. Az időjárás sajnos nem volt kegyes a rendezvénysorozathoz, szombaton szinte egész nap esett az eső, néhány program elmaradt, de az érdeklődők azért így is találhattak számukra érdekes eseményeket. Járt a városnéző kisvonat, gyerekprogramok és kirakodóvásár várta az érdeklődőket, s testvértelepülések hagyományőrző csoportjai műsorokkal mtatkoztak be. Ahogy minden évben, most is átadták a város kitüntető címeit azoknak, akik sokat tettek a településért, öregbítették Újszász hírnevét.

Vasárnap az V. Jászsági Lecsófőző Fesztivállal folytatódtak az események. Az eső addigra elállt, a nap is kisütött, a gasztroesemény résztvevőinek már csak a széllel kellett kissé dacolniuk. Úgy tűnt azonban, hogy tántoríthatatlanok, lelkesen vágtak bele a főzésbe, s vágták össze a lecsóba valót. Szállt a lecsóillat a Vörösmarty Általános Iskola udvarán, amit a kellemes zeneszó is átjárt egész nap. Jól esett kicsit visszaidézni a nyarat.

A kellemetlen időjárás ellenére is sikeres volt a városnap Újszászon, a városlakók jó hangulatban, méltóképpen emlékeztek meg városuk huszonötödik születésnapjáról.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában