Fórum

2022.09.30. 15:38

Parázs vita, kampányhangulat tombolt a jászberényi közmeghallgatáson

A képviselő-testület feloszlatása és az időközi önkormányzati választás árnyékában zajlott a közmeghallgatás szeptember 28-án Jászberényben. A felfokozott hangulatú fórumon újra fellángolt a vita többek között a botrányos Malom-ügyről, de terítéken volt a Neszűr helyzete, az „ukrán kérdés” és a galambürülék probléma is. Ezenkívül a városlakók a közlekedési anomáliákkal, az utak állapotával, az illegális hulladékelhelyezéssel, a csapadékvíz-elvezetéssel kapcsolatban is elmondták véleményüket.

Illés Anita

A jelenlegi képviselő-testület valószínűleg az utolsó közmeghallgatását tartotta Jászberényben

Fotó: Pesti József

A Déryné Rendezvényház dísztermében tartott fórumon Budai Lóránt polgármester köszöntőjét azzal kezdte, hogy az oszlatás előtt vélhetően ez az utolsó közmeghallgatása a jelenlegi képviselő-testületnek, majd tájékoztatott az elmúlt időszak befejezett, illetve elindított fejlesztéseiről. Említette egyebek mellett az állatkert felújítását, a vaspálya utca környékének rekonstrukcióját, a Suba-öböl, a buszpályaudvar, a piaccsarnok felújítását. Szólt a nyertes pályázatokról is, melyek között kiemelt jelentőségű a három tagóvodát érintő infrastrukturális beruházás, az ipartelep úti ipari park fejlesztése, valamint több önkormányzati intézmény energetikai korszerűsítése is megvalósulhat.

Vázolta a terveket például a Honvéd Jász Kaszinó, a Neszűr, az Eördögh-ház és a belterületi utak fejlesztésére vonatkozóan. A polgármester beszámolóját követően a megjelent lakosok közül többen markáns véleményt fogalmaztak meg a képviselő-testület feloszlatásának kezdeményezéséről, ami vitát generált Budai Lóránt és Dr. Gedei József DK-s képviselő, lemondott alpolgármester között. Volt, aki nyomatékosan hangot adott annak, hogy az oszlatás nem a város érdekét szolgálja, az időközi önkormányzati választás komoly pénzkidobás, hiszen mire megalakul az új testület alig több mint egy év marad a 2024-es önkormányzati választásig. Megfogalmazták azt is, hogy vonják vissza az oszlatásról szóló előterjesztést. 

Az együttműködés hiányát ugyancsak kritika érte. Akadt olyan vélemény is, mely szerint megállt az élet Jászberényben. Az utak állapota, a csapadékvíz-elvezetés, a Neszűr helyzete, városüzemeltetési gondok és a közösségi együttélés alapvető szabályainak megszegéséből adódó problémák megoldása is foglalkoztatja a jászberényieket – derült ki a mintegy háromórás fórumon. Ismét felmerült a több ezer ukrán vendégmunkás jelenléte a városban, amely számos konfliktus forrása. Javaslat is érkezett a döntéshozókhoz, hogy az „ukrán kérdés” megoldására szakemberek bevonásával hozzanak létre munkacsoportot. 

A galambok és ürülékük miatt már szintén nem először érkezett panasz a testülethez. A galamb probléma orvoslására korábban munkacsoportot hoztak létre. Elhangozott, hogy az önkormányzat egyeztetést folytat egy céggel, melynek szakemberei olyan anyaggal vonnák be a házak ereszcsatornáját, ami galambriasztóként funkcionálhat. Mivel az eljárás költsége magas, rangsort kell felállítani az érintett ingatlanok között, hogy hol alkalmazzák. Mindezeken kívül számos téma előkerült a kampányhangulatban telt fórumon. 

– Nekem az jött lett a hozzászólásokból, hogy Budai Lóránt polgármestersége idején minden rossz, tönkremegy a város. A Fidesz és Gedei Jószef időszakában pedig minden jó volt – vélekedett egy hölgy. Tamás Zoltán, a Fidesz frakcióvezetője is szót kért. 

– Nekem úgy tűnik az elhangzottak alapján és az elmúlt három év is arról szólt, hogy itt minden szép és jó, a Fidesz vezette önkormányzat pedig semmit nem tett, nem volt jó. A polgármester több fórumon előadta, hogy soha nem látott nehéz helyzetben van a város. Ha ez valóban így lett volna, akkor miből tudtak fejleszteni, talán csodát tettek? A felsorolt beruházások pályázatait - az állatkert, a vaspálya utca, a buszpályaudvar, a piac – a Fidesz vezette önkormányzat adta be és kezdte el, de befejezni már nem tudta – hangsúlyozta, majd kitért a Malom-projekt vitás kérdéseire, a költségvetés hibás tervezésére is. – Korábban a kampányban azt ígérték, hogy az ukránokat hazaküldik, ehelyett több ukrán lett a városban – folytatta. – Elég a hazudozásból! Mutassa meg, hogy ez hol van leírva – vágott közbe Budai Lóránt.  

– A hozzászólók felvetették miért támogatjuk most az oszlatást. Nagyon sok minden összejött az elmúlt három évben. Úgy gondolom, az i-re az tette fel a pontot, hogy a polgármester felszólította a fideszeseket, legyünk tökösek. Most lettünk tökösek, vállaljuk a megmérettetést – zárta mondandóját Tamás Zoltán. Balogh Béla alpolgármester gazdasági helyzetértékelését követően az estébe nyúlt fórum zárásaként Manyi néni kívánt jó éjszakát mindenkinek...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában