Tájékoztatás

2022.09.09. 06:55

Több utcában is áramszünetre figyelmeztet a szolgáltató Törtelen

Aggregátor használata kizárólag a szolgáltatótól előzetesen megkért, írásbeli engedély alapján történhet.

Hartai Gergely

Fotó: Illusztráció/Shutterstock.com

Az MVM Démász Áramhálózati Kft. a közcélú villamos hálózaton előre tervezett munkálatokat végez a faluban – adta hírül a napokban a vállalat. Közölték, az áramellátás több területen is szünetel jövő héten csütörtökön, reggel fél nyolc és délután négy óra között. 

Nem lesz áram a Báthory István út, a Dózsa György utca, a Jászkarajenői út, a Kinizsi Pál út, a Wesselényi út, az Abonyi út, a Batthyány út, a Bocskai út, a Dobó Katalin út, a Déryné út, a Honvéd út, a Vida László út, valamint a Zrínyi út egyes részeinek viszonylatában. 

A társaság arra is felhívta a lakosság figyelmét, hogy a berendezéseket az áramszünet idején is feszültség alatt állónak kell tekinteni. Aggregátor használata kizárólag a szolgáltatótól előzetesen megkért, írásbeli engedély alapján történhet. Ha saját vagy bérelt aggregátort alkalmaznának a lakók, jelezzék azt az áramszünetet megelőzően legalább öt nappal a cégnek – kérte a falubeliektől a társaság. (hg)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában