Szolnok

2022.10.28. 17:18

Dr. Navracsics Tibor: Az év végéig megérkezhetnek az uniós pénzek

A jászkunsági megyeszékhely, illetve a szolnoki megyeháza díszterme adott helyszínt a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége (MÖOSZ) soros közgyűlésének pénteken. Az ülésen dr. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a megyei elnököknek a vármegyék területfejlesztésben betöltött szerepéről tartott előadást, de a tanácskozást megelőzően hírportálunknak is interjút adott.

Mészáros Géza

Dr. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter szerint november végéig megegyezés születhet az Európai Bizottsággal és megérkezhetnek hazánkba az uniós pénzek

Fotó: Nagy Balázs

Az ülést Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke, ezúttal mint a MÖOSZ elnöke nyitotta meg, ezt követően kapott szót dr. Navracsics Tibor. Beszédében hangsúlyozta, hogy a Területi- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz tekintetében a kormányzat a jövőben szeretné megerősíteni a megyék szerepét. Hozzátette, hogy a 2021 és 2027 közötti európai uniós tervezési időszak céljai között az egyik leghangsúlyosabb, hogy Magyarország 2030-ra az EU öt legélhetőbb tagállama között legyen.

Azt már hírportálunknak hangsúlyozta, hogy a korábbi fejlesztéspolitika a fővárosnak kedvezett, ezért a prioritás ellentétet szült Budapest és a vidék között. Illetve ezen irányelvek miatt tapasztalható volt az ország Észak-Nyugatról déli és keleti irányba történő „lejtése” is.

– A jelenlegi koncepció ezeket a ma is fennálló területi egyenlőtlenségeket elsimítani. Elsődleges szempont most a térségek kiegyensúlyozottsága aszerint, hogy a különböző területeket a saját, a rájuk jellemző profiljukban kell megerősíteni – hangsúlyozta.

– És minderre lesz-e fedezet? – tettük fel a kérdést azon információk birtokában, miszerint az Európai Bizottság szeptemberben javasolta háromezer milliárd forint uniós forrás elvonását Magyarországtól, amelynek megvalósítása esetén a hazai fejlesztéspolitika is át kell írni.

– Nemhogy előrehaladottak, tulajdonképpen már a finisében vagyunk az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalásoknak. 

Én úgy gondolom, hogy a bizottságnak tett tizenhét vállalás ügyében, amelyekről a jogállamisági feltételeknek történő megfelelés érdekében döntött a kormány és terjesztette be ezeket az Országgyűlésnek, egy hónap múlva megszülethet a megállapodás. 

– Közös akarat, hogy a kiegyezés megtörténjen, így szerintem az év végére az operatív programok és a helyreállítási alap forrásai megérkezhetnek Magyarországra – tette hozzá a területfejlesztési miniszter Szolnokon.

A megyeházán tartott MÖOSZ közgyűlésen a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP), valamint a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) aktualitásairól is Oláh Gábor, a területfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár tartott beszámolót. Részt vett az ülésen Wolf László, az OTP Bank Nyrt. vezérigazgató-helyettese is, aki a MÖOSZ-szal idén (2022. június 15-én, Budapesten) megkötött partnerségi megállapodásra hivatkozva hangsúlyozta, hogy a TOP Plusz forrásokból megvalósuló beruházások finanszírozási biztonsága garantált a pénzintézet részéről.

A testület tagjai ajánlást fogalmaztak meg a megyei önkormányzatok hivatalos megnevezéséről is. 

Mint ismert, a Magyar Országgyűlés július 19-én fogadta el Magyarország Alaptörvényének módosítását, mely szerint a „megye” mint területi egység neve 2023. január 1-jétől „vármegyére” változik. A megyei önkormányzatok hivatalos megnevezése kétféle lehet: Vármegye Önkormányzata vagy Vármegyei Önkormányzat. A testületi tagok többsége az előbbit javasolta, eszerint például térségünk önkormányzata a jövő évtől Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye Önkormányzata lehet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában