Program

2022.10.27. 07:00

Egy éves volt a legfiatalabb versenyző a Jászság Dinamikája Futónapon

Több mint ezren húztak futócipőt és álltak rajthoz október 22-én a második alkalommal megrendezett Jászság Dinamikája Futónapon, Jászberényben.

Illés Anita

Fotó: Pesti József

A Jászság egyik legnagyobb sport- és szabadidős programját a társadalmi felelősségvállalás jegyében a Konkoly Electro Kft. hívta életre 2019-ben. A kezdeményezéshez a Jászberényi Triatlon Egyesület, az önkormányzat és számos jászsági vállalkozás is csatlakozott támogatva a rendezvényt. 

A koronavírus-járvány okozta hosszú kényszerszünet után két és fél évet kellett várni a második Jászság Dinamikája Futónapra. 2019-ben több mint nyolcszázan vettek részt a versenyen. Ebben az évben a szervezők huszonöt százalékos növekedést reméltek, mintegy ezer fő jelentkezését várták a megmérettetésre – számoltak be a program közösségi oldalán. Ezt sikerült túlszárnyalni, hiszen ezertizenhét fő indult különböző korosztályban és távon. 

A szervezők közlése szerint a legfiatalabb futó egy éves volt, aki a szüleivel sétált át a célvonalon. Legnépszerűbbnek az 1400 méteres táv bizonyult, melyet háromszázötvennégyen vállaltak. A rendezvény egyébként kezd családi nappá válni, íjászat és ugrálóvár is várta a gyerekeket. A jászberényi Egészségfejlesztési Iroda munkatársai egészségügyi szolgáltatásait is igénybe vehették az érdeklődők.  

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában