Jászkunság

2022.10.26. 07:00

Egyre többen választják a környezetkímélő autókat

Megyénkben is nőtt az igény a zöld rendszámos autókra.

Molnár-Révész Erika

Forrás: Illusztráció

Fotó: Móricz-Sabján Simon

Míg tavaly januárban még kevesebb mint huszonnyolcezer zöld rendszámos gépkocsi futott a hazai utakon, nyár végéig már közel ötvenhétezret helyeztek forgalomba az országban, vagyis számuk húsz hónap alatt megduplázódott – derül ki a Technológiai és Ipari Minisztérium legutóbbi adataiból.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében az elmúlt négy hónapban összesen kilencvenhat jármű kapott zöld rendszámot, melyből a tavalyi év azonos időszakában hatvanhat darabot adtak ki a járási hivatalok, vagyis szűkebb hazánkban is nőtt az igény a környezetkímélőbb autókra. 

Az új rendszámok is kapósak, július 1-jétől a korábbi három betű és három szám helyett már négy betű és három szám szerepel az autók azonosító tábláin. Az újításra azért volt szükség, mert a jelenlegi karakterkészlet éveken belül kifutott volna. Országos szinten majdnem százezer új rendszám fogyott szeptember végéig, melynek háromnegyede személyautó, környezetkímélő hajtása folytán ebből közel ötezer jármű kapott zöld színűt. 

– A használatban lévő rendszámokat nem szükséges újra cserélni, önmagában az átállás miatt senkinek sem kötelező a rendszámváltás. Azonban lehetőség van indok nélkül is lecserélni a régi rendszámot új típusúra – tájékoztatott a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal.

Mint megtudtuk: július 1-jétől szeptember végéig közel kétezer-háromszáz autó kapott új formátumú rendszámot megyénkben. Az új rendszámtáblák majdnem felét a Jászberényi Járási Hivatalban adták ki, a legkevesebb igény a Jászapáti és a Tiszafüredi Járásból érkezett. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában