Élmények

2022.10.24. 06:55

Beülhettek a parlamenti padsorokba a karcagi diákok

Élménydús napot tölthettek el Budapesten a karcagi Szentannai Sámuel Református Gimnázium, Technikum és Kollégium tanulói oktatójukkal, Gyermán János Tamással. Részt vehettek ugyanis az Aranybulla kiadásának nyolcszáz éves évfordulója alkalmából a Parlamentben megrendezett ünnepélyes emlékülésen.

Daróczi Erzsébet

Beküldött fotó

– Az Aranybulla kiadásának nyolcszáz éves évfordulója alkalmából megrendezett ünnepélyes emlékülésen azért lehettem ott tanítványaimmal, mert részt vettünk a Rákóczi Szövetség által meghirdetett Gloria Victis történelmi online vetélkedőn. Az emlékülés az Országház főrendiházi üléstermében volt – sorolja Gyermán János Tamás.

A pályázaton Kormos Bence (12. B), Szekér Bence (12. B), Ursz Tibor (12. B), Marton Zsófi (12. A), Baranyi Zsolt Attila (12. A) és Szűcs Petra Veronika (12. A) tanítványai vettek részt, velük volt a Parlamentben is. 

– Az emlékülést Kövér László, az Országgyűlés elnöke nyitotta meg, majd Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke tartotta meg ünnepi beszédét. Azt követően az Aranybulláról szóló előadásokat hallhattunk. Ezt a napot sem én, sem tanítványaim nem fogjuk elfelejteni, hiszen eleve az a tudat, hogy az Országház főrendiházi termében tartózkodhattunk, és meghallgathattuk az Aranybulla eszmei történetét, nagyon jól érzéssel töltött el bennünket – mondta az oktató, akinek néhány tanulója most járt először a Parlamentben.

– Nagyon felemelő volt számunkra, hogy hazánk vezetőivel is személyesen találkozhattunk. A köztársasági elnök asszony beszédéből is sokat tanultak diákjaim. Ahogy egyikük fogalmazott, a nap végére az tette fel a koronát, hogy személyesen beszélgethettünk Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével, akivel közös fényképet is készíthettünk. 

Diákjai történelmi ismeretei is bővültek ezen a napon, hiszen az Aranybulla alkotmányos fejlődésünk alapja. 

– Ahogy elnök úrral beszélgetve elhangzott, „a ma magyarjainak is megerősítés és önbecsülésünk egyik forrása, de megerősít bennünket abban is, hogy méltók vagyunk atyáink örökségére és mások tiszteletére, de arra is emlékeztet, hogy nem elszenvedjük, hanem magunk is írjuk Európa történelmét” – foglalta össze parlamenti napjukat Gyermán János Tamás.

Hozzátette, tanulóival megnézték az Országház kiállítását és a koronázási jelvényeket, majd belülről a Szent István Bazilikát. A nap során a Szent Jobbot, a magyar nemzeti és katolikus ereklyét is láthatták.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában